Béres Jánossal és párjával, Béresné Szöllős Beatrixszel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Budapesti Baráti Körének összejövetelén találkoztam. A társaság „lelke”, dr. Nagy Károly hívott meg néhányunkat, hogy beszélgessünk velük a MiKom Kft. mindennapjairól.
Karosi Imre igazgató vetítőképes előadása után jutott idő arra is, hogy szót váltsunk kedves budapesti barátainkkal a társaság aktuális ügyeiről is. Így például arról, hogy Béres Jánosnak és tíz éve halott bátyjának, Ferencnek, közös lemeze jelenik meg abból az alkalomból, hogy a furulyaművész nyolcvanéves lett, és hatvan éve dolgozik a zenei pályán. Ferenccel együtt mindig szívesen jártak ide a gagybátori születésű testvérek, a tagságnak pedig ünnepi alkalom volt, ha az idősebb Béres itt, az „övéi” között énekelt.
Országszerte sok ismerője és rajongója van a két Béres művészetének. Sárospatakon, Ferenc hajdani iskolájában szobrot is állítottak neki. De abban mégsem vagyok biztos, hogy az ifjabb generációnak is azt jelenti ez a legendás név, mint amit nekünk jelentett egykoron. Ebben a zajos, celebektől nyüzsgő világban a furulyaszót elnyomja a papírtrombiták harsogása, és egyre ritkábban lehet hallani a „Megkötöm lovamat” kezdetű dalt is, Béres Ferenc senki máséval össze nem téveszthető hangján. Ne hagyjuk, mert végleg elfelejtődnek ezek a hangok és későn döbbenünk rá, milyen nagy szükségünk van a szövegben szereplő „szomorú fűzfára”, „gyenge violára” és főleg azokra, akik dalba tudták foglalni a nevüket.
Bekes Dezső
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.