MiNap Online

Ne a díszletnek tapsoljon a közönség – idézzük olykor a színházi közhelyet. A Játékszín közönsége nem is tapsol. Csak nézzük magunkat a sötét tükörlapokban (először magunkkal kell szembesülnünk), majd a „tükör” mögé látunk. A sötét üveglapok tolóajtóként mozgathatók, mindig új teret teremtve a különböző helyzeteknek, s jelezve az idősíkokat. A mozgó fallal szimultán szituációk is létrehozhatók az előszínpadon és a tulajdonképpeni játéktéren, mely ezúttal tágas szalon, galériával. Mindez Bozóki Mara leleményét dicséri, amiért bizonyára hálás dr. Rolf P. Parchwitz – a német vendégrendező.
A Mester – láthatóan – nem először állítja színpadra Ariel Dorfman darabját, hisz (mint olvassuk), 1993-ban egyidejűleg ötven különböző változata volt műsoron Németországban a műnek, ami mindaddig nem veszti időszerűségét, míg valahol a világon a diktatúrákat demokráciák próbálják felváltani. (Nálunk most hallgatják le a titkosszolgálat tekercseit.)
A történet melodráma, természetesen zenével, aminek vonzerejét növeli a félmúlt sok megrázó élménye. Nem kétséges, hogy az írót chilei élményei inspirálták. Egy asszony bosszúszomjának lehetünk tanúi, akinek forradalmi múltjáért súlyos árat kell fizetnie; a szadista orvos kezei között a legszörnyűbb testi és lelki kínokat éli át. Az ismétlődő nemi erőszak óráiban Schubert művét hallgatja a perverz doktor. „A halál és a lányka” motívumai végigkísérik az előadást; a meggyalázott asszony újból és újból bekapcsolja a magnót, mikor 15 esztendő múltával sor kerülhet, a számonkérésre – egy véletlen folytán.
És most egy kicsit meg kell állnunk. A „széplelkű hóhérokat” (főleg filmekből visszaköszönő német tiszteket, akik érzelgős, romantikus melódiákat intonálnak) akár unhatnánk is, ha az entellektüelek között nem volna annyi (ahogyan a régiek írták) „sötét szívű” ember. Mert nem a verőlegények a legszörnyűbbek. Ugye ismerjük Gerő (Singer) Ernőt, aki orvosnak készült, aztán mégsem a gyógyítást választotta hivatásul. Spanyolországban a „barcelonai hóhér” néven emlegetik. „Mint az NKVD (szovjet Belügyi Népbiztosság – a szerk.) rezidense, ő irányította a köztársaság hadseregében az úgynevezett trockisták elleni tisztogatási akciót, melyben tucatszámra végezték ki a nemzetközi brigád tagjait.” (Fekete Lexikon, Malomfalvi K. 1994.) Nézem Pedró (ez volt fedőneve a polgárháborúban) korabeli fényképet, s eszembe jutnak későbbi „hőstettei”. Nyolcvankét évet élt, s közöttünk halt meg. Egyetlen büntetése, hogy kizárták a pártból.
Dorfman drámájának orvosa sem bűnhődik. Maga a meggyalázott asszony jogász férje – akinek elnöki megbízottként a diktatúra visszaéléseit kell feltárni –, ragaszkodik a jogszerű eljáráshoz. De mit és hogyan lehetne bizonyítani… Az asszony meg képtelen golyót röpíteni hóhéra fejébe. Ő nem sötét szívű.
Szirbik Bernadett pályáján hatalmas előrelépés Paulina Salas szerepe. Megrendítő átéléssel, a legkisebb aránytévesztés nélkül formálja meg a traumájától szabadulni képtelen nőt. A vonzó, fiatal Paulina – miközben büntetne –, újból átéli a poklok poklát, amit férje sem ért igazán, akit pedig ő mentett meg hallgatásával egykoron. Korognai Károly (ő Gerardo Escobar, a férj) szerepfelfogása világos: szeretne túl lenni, kikeveredni a szorító helyzetből. De nem válik kettős kötöttségű személyiséggé, noha erre a dráma lehetőséget ad. A teátrális fellobbanások nem helyettesíthetik a megélt fájdalmat, gyötrelmet. Ezt a német rendezőnek is tudnia kell. Úgy vélem, Szatmári György is (Miranda doktor) sokrétűbb, árnyaltabb alakításra lett volna képes (végül is az életéről van szó) a lélektani indítékokat alaposabban feltáró instrukciók birtokában.

Gyarmati Béla