Bár évről évre csökken a diákok száma, a Fényi Gyula gimnáziumba egyre többen járnak. Részben ezért is bővül új épületszárnnyal a miskolci jezsuita gimnázium és kollégium. A hagyományos nyolcosztályos oktatás mellett beindul a négyosztályos képzés is, és több új pedagógiai módszernek adnak teret – tudtuk meg Forrai Tamástól, az intézmény igazgatójától, szerdán az ünnepélyes alapkőletétel előtt. Fotók
A 15 éves iskola első lépésben közel 900 négyzetméteres épülettel bővül. Az építési munkálatok már a jövő héten megkezdődnek és a tervek szerint év végén már átadják a jezsuita gimnázium legújabb szárnyát, ahol több tantermet, könyvtárat alakítanak ki. (A fejlesztések második ütemében a közösségi tér bővítését és akadálymentesítését szeretnék megvalósítani.)
- A jezsuita gimnázium, a térség katolikus tehetséggondozója még olyan nehéz időkben is gyarapszik, amikor egymás után vonják össze az oktatási intézményeket – hangsúlyozta Juliusz Janusz apostoli nuncius a szerdai ünnepségen.
- A fejlesztés költségei – 100 millió Ft – adományokból jöttek össze, nem sikerült uniós pályázat útján pénzhez jutni –hangsúlyozta az igazgató. A hagyományőrző iskola udvarán a jövő épül, hiszen környezetbarát, geotermikus rendszer biztosítja majd az energiaellátást. A rendszer kiépítése 150 milliós költséggel jár, a geotermikus uniós pályázat még épp elbírálásra vár – mondta az intézményigazgató.
Építkeznek a jezsuiták
2008-09-25 00:00 – Juhári Andrea
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK:
Hír | A Fényi, mint az Avas sportközpontja? (2012-09-06) ...
Képek | Megáldották a jezsuiták új épületét (2009-09-08) A Jezsuita Gimnáziumba látogatott P.Nicolas Adolfo S.J., a Jezsuita Generális, aki megáldotta az új épületet, majd szent misét tartott....
Képek | Megáldották a jezsuiták új épületét (2009-09-08) A Jezsuita Gimnáziumba látogatott P.Nicolas Adolfo S.J., a Jezsuita Generális, aki megáldotta az új épületet, majd szent misét tartott....
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.