Korábban ezért lepték el az örömlányok az egész Selyemrétet és terjeszkedtek egyre közelebb a belvároshoz. Sok új – zömében vidéki – lány próbált szerencsét futtatóival együtt a forgalmas nagyvárosban. A rendőrség több hete tartó akciójának és a sajtóvisszhangnak köszönhetően most nem állnak prostik az iskolák mellett, és a kigyúrt úriemberek sem tartják félelemben a Selyemrét lakóit.
Néhány hete még a tizenhárom éves kiskorúaktól kezdve a kiégett prostituáltakig bőséges „kínálat” volt Miskolc belvárosához közel, de ahogy bejelentették a rendőrök, hogy a kuncsaftot is büntetik, megcsappant az örömlányok száma. Teljesen felszámolni a prostitúciót nemigen lehet, de, úgy fest, a belvárosból sikerült száműzni a kéjelgőket. A Fonoda környékén is inkább a „tisztességesek” maradtak, akiknek nincs sok „takargatni valójuk”. Ennek az iparágnak ugyanis több szereplője visszaeső szabálysértő vagy bűnöző. A rendőrök a fokozott ellenőrzések során egyre több olyan embert tudnak befogni, előállítani, akinek halmozott ügyei miatt rég börtönben lenne a helye. Így sokan nem mernek az utcára menni most. Hogy az akció után visszaszivárognak-e, még nem tudni, annyi biztos, most pang a sarki ipar.
Kapcsolódó írásunk:
Ide nem jöhet útszéli lotyó
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Anderson