Svejk Miskolcot is meghódította

2008-08-21 00:00Dicsuk Dániel Szerzők listája

Hosszú évek után adta elő Miskolcon újra Mikó István, Jászai-díjas művész nagysikerű alakítását. A Svejk vagyok a cseh író, Jaroslav Hasek regényének adaptációja.
A miskolctapolcai Anna teraszon megrendezett est nagy sikerrel végződött; a publikum percekig ünnepelte a Monarchia derék katonáját alakító színészt, és az énekeit gitáron kísérő, és egy prágai kocsmáros bőrébe is bebújó Suha Kálmánt.

svejk2.jpg– Mitől ilyen sikeres Svejk figurája?
– Itt nem igazán a történet a lényeges, hanem az az alaphelyzet, hogy beszélgetünk egymással, Svejk és a közönség, és Svejknek mindig mindenről eszébe jut valami – mondta el Mikó István. – Ő egy egyszerű kisember, aki mindenféle gondolkodás és kétszínűség nélkül mindent kimond – ami a szívén, az a száján. Talán pont ezért szeretik őt annyira az emberek, hiszen sok dolgot helyettük mond ki. Svejk a legkedvesebb irodalmi figura, amit valaha játszottam – tette hozzá a művész.

– Mennyire nehéz a közönséggel ilyen közvetlen kontaktusban játszani?
– Noha már több mint húsz éve adom elő, nem volt még két azonos Svejk-előadásom, hiszen az egész a közönséggel való kapcsolatteremtésen is alapszik. Az előadás minősége nagyban függ a nézők pillanatnyi hangulatától, például a mostaninál körülbelül a feléig elég nehéz volt a helyzetet kezelni, aztán szerencsére a második része már jobb, pörgőbb lett.

– Milyen a miskolci közönség, játszott már a városunkban?
– Ez már a sokadik fellépésem volt Miskolcon. Többször is előadtam már a Svejket, és korábban a diósgyőri Várszínházban is játszottam sikeres darabokban. Mindemellett a Mindhalálig Beatles című produkcióval is többször jártunk már a városban. Remek az itteni közönség, mindig jó hangulatúak az itteni fellépéseim.
Mikó Istvánt a jövő évadban az estjein (Svejk vagyok, Folytassa, Svejk, A gyomor örömei, stb.) kívül a soproni, és több budapesti színházban is láthatjuk.

Dicsuk Dániel

svejk1.jpg

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.