Miskolc – Miskolcon is energiaforradalmat hirdetett a Greenpeace magyar szervezete. Szombaton a Városház téren vertek sátrat, ahol a környezetkárosító megoldások helyett a szél- és a napenergia hasznosítását szorgalmazták. A környezetvédők szerint nincs több haladék, azonnal csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást. Szélmalomharc ma hazánkban környezetvédő vállalkozást indítani – állították az esti fórumon, ahol Nagy Zoltán arról beszélt, mit is jelent szélmalom tulajdonosnak lenni. Fotók
– A legfontosabb politikai és gazdasági kérdésnek kellene lennie a klímaváltozás megállításának, ehelyett elmennek a bajok mellett, mit sem törődve azzal, mi lesz tíz-húsz év múlva. Az említett szélmalom kálváriája jól tükrözi a magyar valóságot - hangsúlyozta Rohonyi Péter, az energiaforradalom kampány szóvivője, szervezője.
A szervezet aktivistái hazánk minden nagyobb városába ellátogatnak, ahol igyekeznek minél több embert állítani az „energiaforradalom” mellé. A Greenpeace sátra mellett különböző kiállítási tárgyak is hirdették a megújuló energiák fontosságot. A kiállított szélkerék mellett azt is megnézhették a járókelők, milyen egyszerű összeütni a rántottát vagy lefőzni egy csésze teát napenergia segítségével. Ha aktivistákat nem is, azért aláírást bőven szereztek petíciójukhoz Miskolc belvárosában is a szervezet önkéntesei.
Ahány város, annyi
Debrecen megbukott, Nyíregyháza jól teljesített a Greenpeace vizsgáján. Ahány város, annyi tapasztalat az energiaforradalom tükrében. Van, ahol tárt karokkal fogadták az „energiaforradalmárokat” és egyenesen a polgármester hallgatta meg érveiket, míg máshol magát a rendezvényt sem támogatta a városvezetés. A legrosszabb fogadtatás Debrecenben, a legjobb pedig Nyíregyházán jutott a Greenpeace tagjainak.
A miskolci fórumon még a közeli szélmalom tulajdonosa is részt vett. Este a Rákóczi udvarban Nagy Zoltán, az Onga mellett található szélerőmű tulajdonosa is szót emelt a lehetetlen hazai helyzet ellen. Az aktivisták és Nagy Zoltán egyaránt úgy látják, a magyar kormány alig támogatja a szélenergia hasznosítását.
Szerintük a jelenlegi állapotok mellett anyagilag nagyot bukik az, aki szélerőművet akar működtetni ma Magyarországon. A Greenpeace reális esélyt lát az energiaforradalomra, hiszen a világ áramigényének a harmadát lehetne szélenergiával kielégíteni. A civilek érdeklődését a Városház téren kiállított tárgyak, előadások felkeltették, de a kerekasztal-beszélgetést kihagyták a miskolciak. A polgármesteri hivatal illetékese felvette a kapcsolatot a szélerőmű-tulajdonossal, majd az aktivisták és Nagy Zoltán hosszasan beszélgettek még a „magyar valóságról” és hogy miért is olyan kevés a szélmalom hazánkban.
Szélmalomharc
2008-08-05 00:00 – Juhári Andrea
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
barcog