A tavalyi nagy sikerű Nász Fesztivál szervező csapata az idén augusztus 8-9. napjára tűzte ki a tavalyi vasgyári buli folytatását, de ezt már inkább Gyár Fesztiválnak keresztelték. A szervezők még a tavalyinál is nagyobb durranást ígérnek a Vasgyár falai között.
Idén is lesz fesztivál a Diósgyőri Vasgyár falai között, ahol a tavalyi NÁSZ Fesztiválhoz hasonlóan jól megfér majd egymással a hip-hop és a rock, az extrém sportok és a kultúra. A szervezők a megújulás jegyében, az idén Gyár Fesztiválra keresztelték a bulit azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel is segítsenek új funkciót adni a kiürült gyárépületeknek, vagyis azt szeretnék, ha minél több miskolci és nem miskolci gondolna úgy az elhanyagolt gyárrészekre, mint egy új fejlődési lehetőségre, nem pedig a múlt poros maradványára.
A GYÁR Fesztivál éppen ezért az idén is igen színes kínálattal várja az érdeklődőket, hiszen a gazdag rockzenei kínálat mellet (Ladánybene 27, Kowalsky meg a Vega, a Vad Fruttik, a Kaukázus, PieOnEar, PiknikPark) mellett ismét nagy terepet kap a hip-hop kultúra is (GhettoSocks (CAN) Dj, Sense (CRO), Tibbahnation, Siska Finuccsi), valamint az elmaradhatatlan extrém sportok és kulturális programok is.
A szervezők mindenkit várnak augusztus 8-9-én, ahogy ők mondják a „második Nászmenetre”.
NÁSZ helyett GYÁR Fesztivál
2008-07-21 16:23 – Horváth Imre
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.