Csapda: tűzzel fűszerezve

2008-07-17 17:50Juhári Andrea Szerzők listája

lukacs-laci.jpgTokaj – Javában megy az EFOTT, de sok borsodi eleve kilőtte már a nagy hagyományokkal bíró fesztivált, minek vándorolni évről évre egyik városból a másikba, mikor Hegyalja lépésnyire van tőlünk, ott már ismerjük a dörgést. Az ismert hazai fellépők névsora megegyezik szinte minden fesztivál kínálatában. Az biztos, hogy Csapda nélkül nehéz elképzelni a nagyobb zenei megmozdulásokat. Picit érthetetlen, hogy Hegyalján, miért kellett a Katatoniát és a Tankcsapdát azonos időpontra rakni. Mind a két bulin voltak szép számmal, de akkor is baromság a fesztiválozót ilyen döntésekkel kínozni, hogy két vonzó koncert közül válasszon. Nem fiatal banda már a Csapda, de nekik ez megbocsátható, állandóan újjászületnek, nem úgy, mint a magyar hard zene alja, akik szegecselt csuklóvédőkben, húsz évvel ezelőtti cuccban lekopott nagy slágerekkel járják az országot egészen addig, míg kikanalazzák az utolsó fityinget is a múltjukból. Johny a mocsokban és az Elektromágnes is adja azt a kort, amiben születetett és Lukács sem az a lekopott rocker. A hegyaljás koncertjüket a profi fénytechnikán túl még tűzijátékkal is fűszerezték. Nézd meg a videókat!

Tüzes bulit nyomott a Csapda:



Blues Bill Kapitánnyal és a Minivel

 

Beszámolónk Hegyaljáról

Fotók:
  • Kategória: ROVATOK: > FÓKUSZBAN
  • Hozzászólás: 0
  • Megtekintés: 324
  •  9.0 - 3 szavazat -
  • Email tartalom Nyomtatás tartalom pdf file létrehozása tartalom

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.