Miskolc – A színházi előadások mellett az utcán is áll a bál. Czakó Péter szaxofonjátéka nélkül nem is lenne igazi a fesztivál, ő amúgy is hozzátartozik a belvárosi képhez. Az esti előadások előtt hastáncosok és miskolci színészek kápráztatják el a nagyérdeműt. Persze akadnak olyanok is, akik fittyet hánynak a muzsikára és észre sem veszik, hogy egy nemzetközi fesztivál kellős közepén bámulnak mereven a kivetítőre, őket az EB ejtette foglyul. „Csak semmi sport”- legalábbis most ne-, gondoltuk, mikor belevetettük magunk a Bartók + forgatagába, hogy átélhessük a délszláv muzsika szépségeit. Néhány percre megálltunk Kiss János, a citera művész mellett és élveztük letűnt korok dallamait, meglestük, hogy készülnek a portrék és a kemencében sült lángosok, megcsapta orrunk a porcukros, forró fánk illata, de nem álltunk be a kígyózó sorba. Fotók
Szaporán szedtük lépteink a Városház tér felé, hogy le ne csússzunk Eva Hren koncertjéről, amire már egy hete készülünk. A Selo Orkestar már bemelegítette a közönséget és egyre többen bukkantak fel a téren az esti koncert miatt. A kísérő rendezvények főszervezője, Seres Ildikó is lázban égett, várta, hogy elkezdődjön Eva Hren & Sladcore.
- Olyan koncert kezdődik most, amire hetek óta várok. Számomra ez az egyik legkülönlegesebb eseménye az idei fesztiválnak- mondta, mikor felkonferálta a zenekart. A szlovén jazz- folklór beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A szláv temperamentum mellett sok-sok kor és ország dallamvilágát hozták a térre. A jazz, swing, ragtime, funky stílusokat úgy ötvözték, mintha azok mindig is egyek lettek volna. Eva Hren –nek a legmagasabb hangok és a dögösebb jazz dalok is jól álltak. A kísérőrendezvények is különleges zenei élményeket kínálnak jöttünk rá Eva Hren-t hallgatva. Nézd meg a videót!
"Csak semmi sport"
2008-06-19 17:50 – Juhári Andrea
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.