A helyi alter él, élni akar...

2008-06-08 15:40Juhári Andrea Szerzők listája

thumb_tamas125.jpgMiskolc – Ami élő, rossz nem lehet, gondoltuk, mikor belevetettük magunkat pénteken a miskolci éjszakába. Mottónkból kiindulva érthető, hogy nem a diszkók plasztik koktélpartijain landoltunk, ahol olyan híres Dj -k pörgetik a lemezeket, akik már legalább két hónapos szakmai múlttal büszkélkedhetnek. A „Ifiház” mellett döntöttünk, ahol a mára már hagyományosnak számító MALTER – be csöppentünk. A MALTER-t, a miskolci alter napot választottuk. Fotók

–  Ez az első nyári megmozdulásunk. A korábbi sikerektől fellelkesülve úgy gondoltam, a miskolci zenei élet elbír még egy MALTER -t az idén, ha körbenézel láthatod, van igény az élő produkciókra - hangsúlyozta Makár Ricsi az „Ifiház” koncertszervezője, aki zenészként is hozzájárult az est hangulatához a Fény zenekarral. thumb_tanc250.jpgA Fény mellett játszott a Dusk és Dús2000, az ízig - vérig miskolci banda, a Volgoda is. A Vologda most zeneileg is rendben volt, nem úgy, mint néhány hónapja, mikor a Vianban alig hallottunk néhány tiszta hangot, annyira hamisan játszottak. Persze néhány baki még simán belefér, pláne az olyan zenekarnál, ahol a szövegek a versek világát idézik, de azért nem árt, ha zeneileg is helyén van a koncert. A Bárányfelhő, mint mindig életvidám produkciót és sok-sok fiatalt hozott az „Ifiházba”. Másfél éve még azt sem tudtuk, hogy létezik ez a jópofa társaság, most pedig minden városi rendezvényen, nagy fesztiválon találkozzunk a nevükkel. A Nem Tej Mama Ska Projekt nevű banda nekünk teljesen új volt, de a közönség láthatóan nem először hallotta őket. A ska zenét játszó fiatalokat nem rég még olyan buliba is hívták, ahol a miskolci körökben ismert és népszerű Bront zenekar helyett kellett játszaniuk.
thumb_kalapos600.jpgMinden élőben
Bár nem voltak annyian, mint a korábbi alter napon, ahol a Heaven Street Seven jó húzónév volt, világosan lejött, hogy a helyi alter él, élni akar. Az ilyen nagyobb megmozdulások hűen tükrözik, hogy akadnak még szép számban olyan „csodabogarak” akik a plasztik, programozott zenék helyett, szeretik, ha a zenész játszik, az énekes énekel, mert erről (is) szól a miskolci alter. (A fesztiválon kattintgatott a MIKOM fotósa, bízva abban, hogy szüleitek nem ezt a rovatot bújják. Nézzétek meg a MALTER legőrültebb pillanatait itt és küldjétek tovább azoknak, akiknek segíthet felidézni, mit csináltak, péntek éjjel!)

Juhári Andrea
  • Kategória: ROVATOK: > FÓKUSZBAN
  • Hozzászólás: 0
  • Megtekintés: 360
  •  6.0 - 4 szavazat -
  • Email tartalom Nyomtatás tartalom pdf file létrehozása tartalom

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.