Belföld
Olaszliszka: tudatos provokáció?
2007-07-27 11:05
Tudatos provokációnak nevezte a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke azt, hogy milliárdos kártérítést követel az olaszliszkai bűncselekmény egyik gyanúsítottja. Dancs Mihály a Klubrádió Kontra című műsorában úgy vélte, valakiknek érdekében áll, hogy a tavaly őszi tragédiát folyamatosan felelevenítsék. Korábban Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke egyéni akciónak, és a cigányság szempontjából kifejezetten károsnak vélte a történteket.
Mint ismeretes, Olaszliszkán tavaly októberben agyonvertek egy tanárt, mert autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt. Az ügyben nyolc gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba. Egyikük ügyvédje, Gyury József Gergely a napokban bejelentette, százmillió forint nem vagyoni kártérítést és egymilliárd forint közérdekű célra fordítható bírság kiszabását követelik, amiért az esettel kapcsolatban a hatóságok a „lincselés” szót használták. A bíróság a keresetlevelet idézés nélkül elutasította, ez ellen a gyanúsított sem fellebbezett. Az előzetes letartóztatási ügyben előterjesztett elfogultság ügyében a Debreceni Ítélőtábla hozott elutasító végzést.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.