Helyi hírek
Ismét Borfalu
2007-07-25 15:11
Július 27–29-ig idén ismét Miskolc látja vendégül a Borfalut, amelynek rendezvényei tavaly mintegy ötezer érdeklődőt vonzottak. Most is borászok jönnek majd szerte az országból, hogy Mátraaljától Szekszárdig, Villányig megismertessék az ország legfinomabb nedűit. Emellett lehet kóstolni igazi magyar sonkát, pálinkát, és különleges fröccsöket is.
Gede Katalin, a II. Miskolci Borfalu képviselője elmondta: a Díszelgő Alegységek Fesztiváljának fellépői idén még különlegesebbé teszik a rendezvényt, a „katonás” hangulatot ugyanakkor kellemesen enyhíti majd a borkínálat. A zenei program ezúttal még színesebb lesz, mint a tavalyi évben, cigányzene, rock'n roll és jazz is szerepel a kínálatban. A Borfalu ezúttal budapesti és vidéki rendezvényeire meghívta a Largo egyesületet is – a Zeneakadémia diákjaiból álló csoport fellépései igazi különlegességet ígérnek. – Magyarország vezető pincészeteinek megismertetésén túl nem titkolt szándékunk, hogy továbbra is felkaroljuk, népszerűsítsük a kevésbé ismert, kisebb, ám kitűnő minőségi bort készítő pincészeteket is – emelte ki Gede Katalin.A jelenlévő borászokat vasárnap hagyományos, ökumenikus boráldásban részesítik a katolikus, evangélikus és református egyházak képviselői, akik az ezzel kapcsolatos hagyományokról is megemlékeznek. A „fröccs-sátorban” a Magyar Szikvízkészítő Iparosok Egyesülete várja a szomjazókat, „egy pohár hamvas fröccs különösen üdítő lehet a délutáni hőségben”. A borok, fröccsök mellett nívós és különleges pálinka-kínálattal, s kizárólag magyar húsból készült ételekkel is várják a vendégeket. - A különféle ízesítésű, kiváló minőségű sonkák harmonikus ízvilágukkal tökéletes kiegészítői a boroknak. A kulturált fogyasztást most is, mint mindig, minőségi programok, tartalmas szakmai és kötetlen beszélgetések egészíti ki – mondta még el Gede Katalin.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.