Közélet
Direkt hagyják veszni a DAM-ot?
2009-03-20 21:44
A diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 Kft. érdekképviseleti szervezetei szerint a cég tulajdonosa arra törekszik, hogy a társaság vagyontárgyait elárvereztesse, a csarnokokat, gépeket, berendezéseket értékesítse. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a közlemény, amelyet a cégnél működő szakszervezetek és üzemi tanács nevében Ágotai József, elnök ismertetett az újságírók előtt pénteken.
Az érdekképviseletek úgy látják, hogy a DAM 2004 Kft.-nél a jelenlegi folyamatok egy előre megírt forgatókönyv alapján folynak, amely szerint a február 26-án bejelentett kétlépcsős létszámleépítés keretében történő 878 munkavállaló elbocsátása mellett, a gyár leállítása, konzerválása, és egy későbbi újraindítása szerepelt.A bejelentéssel kapcsolatos egyeztetések során az újrainduláshoz szükséges mintegy 140 fős létszám megtartására, a felmondásra kerülő munkavállalók járandóságának kifizetésére érdemi választ nem kapott az érdekképviselet, a február havi munkabérek kifizetése 10 napot késett, közben az ügyvezető igazgatót felmentették beosztásából - sorolta kifogásait Ágotai József. Tájékoztatása szerint ügyvezető hiányában állnak a létszámleépítésről folyó tárgyalások, és a korengedményes nyugdíjra jogosult 125 dolgozó nyugdíjazásának lehetőségeiről sem tárgyalnak.
Az érdekképviseletek véleménye szerint "ez csak időhúzás a tulajdonos részéről, mert valószínűsítjük, hogy nincs a társaságnak pénzügyi fedezete ezek kifizetésre".
A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a társaságnál egy nagyon szoros határidőhöz kötött leltározás kezdődött meg, amelynek célja - az érdekvédelmi szervezetek véleménye szerint - a jelzálogjog érvényesítése, és a vagyon árverésen történő értékesítése. Hozzáteszik: ez pedig a meglévő társasági vagyon kimentését, a földterület megszerzését, a csarnokok, gépek, berendezések hulladékként történő feldarabolását célozza. Az érdekképviseletek szerint jelenleg minden törekvés arra irányul, hogy a társasággal szemben beadott felszámolási kezdeményezéseket mindaddig elhúzzák, kivédjék, amíg a vagyon a DAM 2004 Kft.-nél van.
Az érdekképviseleti szervezetek szerint az a cél, hogy új ügyvezetőt csak később nevezzenek ki, aki majd bejelenti a fizetésképtelenséget és hagyja, hogy a vagyon nélkül maradt társaság felszámolásra jusson. Ennek kárvallottja a DAM 2004 Kft. 900 munkavállalója, és az állam. Miskolc pedig kénytelen lesz szembesülni a munkanélkülivé vált emberek gondjával, családjaik megélhetésének ellehetetlenülésével.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.