Külföld
Nemzetközi bíróság elé kerülhet az erőmű ügye
2009-03-19 04:35






A Tőketerebesre (Trebišov) tervezett széntüzelésű hőerőmű mellett és ellen érveltek sokan transzparensekkel is a kelet-szlovákiai városban szerdán. A Kassai Kerületi Építési Hivatal a tőketerebesi városházán szerdán a sajtó kizárásával úgynevezett helyi meghallgatást tartott, amely része az engedélyeztetési eljárásának. A beruházás ellen élénken tiltakozott jószerivel mindenki, a helybéliek, és a határon inneni, magyarországi települések képviselői is.
A kassai bejegyzésű Cseh-szlovák Energetikai Társaság (CEZ) Rt. két évvel ezelőtt közölte: Tőketerebes ipari területén felépítené a nagyobb részben szénnel, kisebb arányban gázzal működő, összesen 885 megawatt teljesítményű erőművet, akkori áron számolva 38 milliárd koronáért (azóta már euró a hivatalos fizetőeszköz Szlovákiában). A magyarországi tiltakozást az váltotta ki, hogy a tervezett erőmű által kibocsátandó káros anyagok veszélyeztethetik a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket. Az erőmű építése körüli anomáliák jó néhány hónappal ezelőtt már lecsendesültek, most viszont mint „derült égből a villámcsapás” ismét felszínre kerültek az engedélyeztetési eljárás újraindításával.2007 végén tiltakozott a tervezett erőmű megépítése ellen a térség szlovák és magyar lakóinak többsége, valamint a magyarországi környezetvédelmi tárca, borászati vállalkozások, civil nemzetközi szervezetek, a magyar-szlovák határ itteni szakaszához legközelebbi város, Sátoraljaújhely s úgy tűnt, sikerült megakadályozni az erőmű megépítését - emlékeztetett rá Szamosvölgyi Péter, a Tőketerebestől mintegy 25 kilométerre lévő zempléni város polgármestere. Ám kiderült: a beruházók nem tettek le szándékukról, csak az indulatok lecsillapodására vártak, és csöndben újból elindították az eljárást.
A tervezet szerint Szlovákia legnagyobb széntüzelésű erőműve épülne itt fel, a NATURA 2000-es madárvédelmi területek, és a tokaji borvidék szomszédságában. Környezetvédők szerint évente mintegy 4 millió tonna por, korom és más szennyezőanyag kerülhet a levegőbe az erőmű üzembe helyezése után, a nyitott salaktároló pedig hektárokat változtatna holdbéli tájjá. Tőketerebesen szerdán az erőmű ellen érvelők ennek adtak hangot, akik pedig a megépítése mellett voltak, azok a munkahelyteremtés szükségességét ecsetelték.
A történelmi Tokaj-hegyaljai borvidék határától kevesebb, mint kéttucatnyi kilométerre lévő Tőketerebes önkormányzata 2007-ben azért utasította el az erőmű építési terveit, mert az ott lakók többsége aláírásával is tiltakozott ellene, ugyanakkor az önkormányzat hiányolta a zajártalommal, a légszennyezéssel és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos hatástanulmányokat is.
A szerdai meghallgatás idején a városháza előtt tiltakozott a Greenpeace szlovákiai szervezete, ugyanakkor nem kevesen voltak, akik az erőmű megvalósítása mellett érveltek, elsősorban a munkahelyteremtés miatt, érvelésük szerint a környezeti hatástanulmány értékei elfogadhatók és szeretnének munkához jutni majd az erőműben. Szabó Máté, a sátoraljaújhelyi önkormányzat tanácsadója elmondta: amennyiben megkezdődik az erőmű építése, akkor arra kérik a magyarországi környezetvédelmi szervezeteket, a történelmi borvidék borászatait, azok tulajdonosait, gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra annak érdekében, hogy nemzetközi bíróság elé kerüljön az ügy.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.