Belföld

Mocsai Lajos távozik a magyar válogatott éléről

2014-08-31 12:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Magyar Kézilabda-szövetség sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya távozik a posztjáról.

- Mocsai Lajos a napokban jelezte, megnövekedő teendői miatt a jövőben nem tudja ellátni a férfiválogatott irányítását, oktatói, tudományos munkájára szeretne koncentrálni - jelentette be Vetési Iván, a szövetség elnöke a sajtótájékoztatón. - Sajnálom, ugyanakkor megértem döntését. Biztos vagyok benne, hogy a felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként és a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatójaként is nagy hasznára lesz a sportágnak.
Vetési az utódlásról is beszélt: hamarosan jönnek az Eb-selejtezők, így nagy szükség van az új kapitányra. - Természetesen az Elnökség is tudja, hogy a jelenlegi helyzetben sürgősen meg kell találni a magyar férfiválogatott új szövetségi kapitányát, hiszen október végén és november elején az együttes már Eb-selejtezőkön szerepel Portugália és Ukrajna ellen. Egyelőre konkrétumról nem tudunk beszámolni, az Elnökség egyeztet, majd ezt követően kezdhetjük meg a tárgyalásokat. Mocsai Lajosnak ezúton is szeretnénk megköszönni az elmúlt évek remek eredményeit, a londoni olimpiáig vezető rögös kvalifikációs út hosszú és sikeres megvívását, a felejthetetlen olimpiai mérkőzéseket és eredményt, a válogatott folyamatos építését.
Ahogy említettem, számítunk rá napi szinten is, egyben sok sikert és jó egészséget kívánok neki a továbbiakban! Mocsai Lajos a válogatottak szakmai igazgatójaként az Elnökséggel fog együttműködni, szeretnénk kikérni a véleményét a válogatottakat érintő kérdésekben. A szövetségi kapitányok munkaadója az Elnökség, amely a válogatottak kérdésében ezután is szorosan együttműködik Mocsai Lajossal, legegyszerűbben és legkonkrétabban talán így lehetne körülírni a viszonyokat. Mocsai Lajos elmondta, korrekt körülmények között zajlott a búcsú.

- Erkölcsi kötelezettségemnek éreztem, hogy időben jelezzem, ha az életemben változás áll be. A magyar férfi válogatott előtt fontos és komoly feladatok állnak, október végén a csapat Eb-selejtezőt játszik, ezért saját elhatározásomból úgy döntöttem, 16 évnyi kapitánykodás, 356 mérkőzést követően 60 évesen meg kívánom teremteni annak feltételeit, hogy pályázhassak az ismét önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára, ebbe pedig évi 12 heti másfajta, edzői munka nem fér bele - idézi Mocsai Lajost a szövetség hivatalos honlapja.

- A felelősségteljes rektori pozícióra demokratikus szabályok szerint vagy megválasztanak, vagy nem. A pályázatra azonban időt kellett fordítanom, mivel a TF-en 1978 óta tanítok, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy lelkiismeretesen készüljek erre. A szövetségi kapitányi posztot így közös megegyezéssel visszaadtam. Szeretném megköszönni Juhász Istvánnak az elmúlt négy év közös munkát. Szeretném megköszönni a sorsnak és a magyar kézilabdázásnak, hogy hosszú éveken keresztül irányíthattam a magyar férfi és női válogatottakat. A búcsút a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról pozitív, barátságos hangulatban teszem meg, a szövetség vezetésével a lehető legnagyobb békében, barátságban egyeztünk meg a váltásról. Mocsai szerint a magyar kézilabda jó úton halad, és természetesen ő maga is mindenképpen segíteni akarja munkájával a nemzeti csapat, valamint az egész sportág fejlődését.

- A Nemzeti Kézilabda Akadémia tovább működik a Magyar Kézilabda Szövetség zászlóshajójaként. Nem vitás, egy nagy csalódás után, amely a szlovénok elleni vb-selejtezővel ért minket és engem, ugyanakkor semmiféle, a válogatottól való elfordulásról nincs szó. Az edzőképzésben való részvételemet továbbra is rendkívül fontosnak tartom a továbbiakban, ehhez kapcsolódik a kutatásvezetői tevékenység, harmadrészt pedig vezetéselméleti tudásommal is szeretném segíteni a válogatottakat és a kollégákat.

A Szövetség rendkívül korrekten nem kezdte meg még a tárgyalásokat egy jelölttel sem. Fontos, hogy az MKSZ gyorsan megtalálja azt a szakembert, aki tud olyan válogatottat formálni, amely megújulva tovább tudja folytatni az együttműködést a külföldi világklasszisokkal teletűzdelt magyar élcsapatokkal. Fontos, hogy a válogatott időszakokban a nemzeti csapat élvezzen prioritást. Olyan szakmai koncepciót kell kidolgozni, amely jellemző a magyar kézilabdára és annak hagyományaira.samsungsport.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-10-10 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!