Sport

Kemény mérkőzésre számítanak

2014-08-31 19:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az első osztályú pontvadászat eddig lejátszott találkozóit alapul véve, a legnehezebb bajnoki fellépés vár ma este a DVTK-ra. A labdarúgó NB 1, hatodik fordulójában, a bajnoki címvédő Debrecen látogat, a fennállása legjobb bajnoki rajtját produkáló Diósgyőrhöz. A keleti rangadó előtt tartott tájékoztatón Szivics Tomiszláv vezetőedző az eddig elvégzett munka értékmérőjeként nevezte a forduló záró találkozóját.

A keleti rangadót beharangozó tájékoztató napján, születése napját ünneplő Szivics Tomiszláv két meghatározó játékosa, Antal Botond kapus és Elek Ákos válogatott középpályás társaságában vett részt az eseményen.

Az említettek szerint a legutóbbi, Pécs elleni fellépés volt, a hozni kellett a győzelmet kategória. Ám a vasárnapi 90 perc, azért más lesz. – Jön egy olyan csapat, akitől mi tanulunk. Nem szégyellem ezt mondani, azért mert arról a csapatról van szó, amelyik az utolsó 10 évben hétszer volt bajnok és mindig Európában jól szerepelt. Ez a mostani is egy jó szereplés, de nem volt szerencséjük – mondta Szivics Tomiszláv.

Ám a DVTK előtt a cél az, tette hozzá a csapat középpályása, hogy a pályán elért eredménnyel bizonyítsa a gárda azt a fejlődést, amit csapatként és klubként eddig elértek. – Azt érzem, hogy most nagyon komoly mérkőzéseink jönnek és valóban, ez egy válasz lesz nekünk arra, hol is tartunk, mennyit fejlődtünk az elmúlt években – jegyezte meg Elek Ákos. 

Az elmúlt fordulóban is, bravúrok sokaságával segítette csapatát Antal Botond kapus, aki nagy valószínűséggel a Loki ellen is pályára lép majd. – Nagyon jó mérkőzésre számítok vasárnap a Debrecen ellen. Nagyon nehéz meccs lesz, az biztos, mindent bele fognak tenni, hogy nyerjenek, elhozzák a három pontot. Mi erre készülünk. Sokan mondják, hogy most biztos fáradtabbak, hogy nehéz sorozat van mögöttük, de úgy gondolom, hogy mindent bele fognak adni az ellenünk játszott mérkőzésbe. Mert nekik az a legfontosabb, hogy ha már kiestek, akkor most egy jó eredménnyel tudjanak nyerni – mondja a hálóőr.

A DVTK keretéből egyedül Barczi Dávid sérült, így szinte mindenkire számíthat Szivics Tomiszláv a vasárnap 20 óra 30-kor kezdődő bajnoki erőpróbán.

J. I.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2017-12-15 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!