Kultúra

Miskolcon táboroznak a doktoranduszok

2014-08-28 20:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE doktorandusz_tabor_140828_ja_4.jpg

Augusztus végén is rangos, országos esemény házigazdája Miskolc, a Miskolci Egyetem. Csütörtökön érkezett és vasárnapig városunkban, campusunkon vendégeskedik 150 doktorandusz határon innen és túlról – egyetemünket érte ugyanis a megtiszteltetés, hogy otthont adhat idén a doktoranduszok Nyári Táborának.

A Doktoranduszok Országos Szövetsége Miskolcot választotta a hagyománnyá vált, minden évben megrendezett találkozó idei helyszínéül. A rendezvényre nem csupán a hazai doktoranduszok érkeztek – a Kárpát-medence magyar PhD-hallgatói is megismerkedhetnek a szakmai és a közösségépítési lehetőségek mellett Miskolc városával és egyetemével egyaránt.

palkovics_laszlo_140828_ja_1.jpgPalkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára köszöntötte elsőként a 150 doktoranduszt. Elmondta, a PhD-képzés a hozzá legközelebb álló képzési forma. Mesélt doktoranduszéveiről, valamint az akkori oktatási rendszerről, majd hozzátette: a rendszert pozitívan alakították át.

– Ma már hétezernél is több doktorandusz van Magyarországon. Az én időmben ez a szám sokkal alacsonyabb volt. A felsőoktatás legégetőbb problémája a humánerőforrás kialakítása, pedig ez kifejezetten fontos a jövőt tekintve – mondta, majd szólt a képzés céljáról. Mint fogalmazott, a cél a disszertáció, a kutatás dokumentálása.

– A doktorandusz Nyári Tábor közel húsz éves múltra tekint vissza. Nagy öröm, hogy az egyetem adhat idén otthont neki. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy határon túli hallgatók is érkeztek. A Selmecbányai Akadémia szemlélete máig nem változott a Miskolci Egyetemen, de a miskolci campus mára igazi universitássá vált – kezdte köszöntőjét Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, majd elmondta, az egyetemen közel kétszáz doktorandusz tanul, kutat.

torma_andras_140828_ja.jpg

A rektort követően Székely Mózes, a Felsőoktatási Tervezési Testület elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki statisztikai adatokkal alátámasztva szólt a doktoranduszok, a diplomások hazai megítéléséről. Csernoch László, az Országos Doktori Tanács elnöke pedig a minőség, a tudományi iránti szeretet, elkötelezettség fontosságáról szólt.

Gáspár Marcell, a házigazda Miskolc Egyetem Doktorandusz Önkormányzat elnöke a tábor „gólyatábor” jellegére hívta fel a figyelmet. Elmondta, a cél leginkább az, hogy az országos szövetségben alakult tudományos osztályokat megismertessék azokkal, akik most kezdik PhD-tanulmányaikat.

doktorandusz_tabor_140828_ja_5.jpg

– A következő napokban szakmai programokkal telik majd a résztvevők ideje. Konferenciákat, beszélgetéseket tartunk, továbbképzéseken vehetnek részt, de emellett szeretnénk felhívni a figyelmet Miskolc szépségeire is, ezért számos program lesz a belvárosban is, és az átadás előtt álló diósgyőri várat is megmutatjuk a többi miskolci nevezetesség mellett – mondta.

A turisztikai programokkal összefűzött szakmai találkozó vasárnapig tart.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!