Belföld
Négyezer diák iskolakezdését támogatja a Katolikus Karitász
2014-08-28 20:25





Négyezer diák iskolakezdését támogatja a Katolikus Karitász, összesen több mint 20 millió forinttal.
A támogatás keretében az iskolás gyereket nevelő rászoruló családok diákonként 5000 forint értékű vásárlási utalványt, valamint iskolatáskákat, sportszereket és tanszereket kapnak - közölte a segélyszervezet csütörtökön az MTI-vel.Péntek délután Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Mádl Dalma, a Karitász jószolgálati nagykövete és Zagyva Richárd, a veszprémi Karitász igazgatója a zirci apátságban közel 60 iskolás gyereknek adja át az utalványokat.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy szeptemberben az 1356-os adományvonalukra érkező hívásokat szintén az iskolások támogatására fordítják. Ez hívásonként 500 forint támogatást jelent a gyermekeknek.
Tájékoztatásuk szerint a Katolikus Karitász minden évben kiemelt figyelmet szentel az iskolakezdésnek. Szervezetük évről évre országszerte segíti a rászoruló családokat utalványokkal, illetve tárgyi adományokkal.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.