Helyi hírek
Pásztor Albert miatt kirúgták az Együtt-PM miskolci elnökét.
2014-08-27 18:59
Az Együtt azonnali hatállyal leváltotta miskolci egyéni választókerületi elnökét, mert a párt elnökségének döntésével ellentétesen nyilatkozott. A HVG szerint Miskolcon nem Iván Tamás az egyetlen, aki Pásztor jelölése miatt távozik pártjából. Fedor Vilmos volt szocialista alpolgármester az MSZP-ből lépett ki egy hete, miután felesége, Rózsa Edit bejelentette, hogy Pásztor Alberttel szemben elindul a polgármesterségért.
Az Együtt-PM Szövetség továbbra sem támogatja Pásztor Albert független polgármesterjelöltet Miskolcon, és ebben nem az egyéni választókerületi szervezet dönt - közölte a pártszövetség. Iván Tamás, az Együtt miskolci választókerületi elnöke ennek ellenére ma az MTI-nek ezzel ellentétes nyilatkozatot tett, ezért az Együtt elnöksége úgy határozott, hogy Iván Tamást tisztségéből azonnali hatállyal felmenti, és ellene etikai eljárást kezdeményez.Iván Tamás az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az Együtt-PM támogatja Pásztor Albert függetlenként induló, de a "demokratikus pártok" által támogatott polgármesterjelöltet Miskolcon, annak ellenére, hogy a pártszövetség országos vezetése ezzel ellentétes véleményen van.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.