Bűnügy

Fémtolvajokat fogtak a rendészek

2014-08-26 17:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Megvan az eredménye annak, hogy a rendszeres betörések helyszínét fokozottan ellenőrzik a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai, hétfőn például fémtolvajokat sikerült lefülelni.

vastolvajok_mior_140826.jpgAugusztus 25-én, a járőrszolgálatukat megkezdő mezőőrök a Kis-Király hegyen a rendszeres betörések miatt megfigyelt házak egyikénél frissen kibontott és kikészített vas hulladékot láttak – olyat, ami az épület födémszerkezetéből származott. A közelben beszélgetést és zajokat hallottak, így rejtett helyre vonultak.

Néhány perccel később két férfi felpakolta a vashulladékot egy kézikocsira. Kihasználva a terep adottságait, valamint az évek alatt kialakult jelentős helyismeretet, az ösvények és csapások segítségével a két férfit feltartóztatták, majd az időközben értesített rendőrjárőrnek átadták.

A helyszínére ezúttal már rendőri és mezőőri kíséretben visszavezetett elkövetők beismerő vallomást tettek a fémhulladék illegális megszerzéséről és felhalmozásáról. illetve elmondták, hogy ők bontották, majd szedték ki az ingatlanból a fémeket.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet járőrei térinformatikai eszközükkel már a helyszínen, rövid időn belül megállapították, hogy az elkövetők az életvitelszerűen lakhatásra használt ingatlanban jogcím nélkül tartózkodnak, ami szabálysértés, így a mezőőrök ez ügyben is hatáskörüknek megfelelően eljártak.

minap.hu
Fotó: MÖR



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!