Belföld

Százezren gyűjtenek aláírást a kormányoldalnak

2014-08-24 15:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Százezer önkéntes áll készen, hogy az önkormányzati választások előtt aláírásokat gyűjtsön a Fidesz-KDNP mellett - jelentette be sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. A fideszes politikus a kampány minden részletéről tájékoztatást ígért, az újságírók mégsem kaptak tőle érdemi válaszokat. Nem derült ki az sem, hogy Orbán Viktor idén szerepet vállal-e Tarlós István fővárosi kampányában.

A Fidesz-KDNP felkészülten várja az október 12-i önkormányzati választásokat: a megszokott plakátkampány mellett idén is nagyban építenek a szimpatizánsokra: augusztus 25-étől, a kampány kezdetétől százezer önkéntes gyűjt támogató aláírásokat a pártszövetség mellett. Az akció szeptember 8-ig tart, és a lehető legtöbb aláírást szeretnénk elérni a legrövidebb időn belül – mondta el Nyitrai Zsolt.

A politikus rámutatott, a Fidesz-KDNP októberben 1167 településen indít, illetve támogat jelölteket - ebből 893 településen saját jelöltjeik indulnak, 274-nél pedig független jelöltek mögé állt a pártszövetség. Nyitrai Zsolt emlékeztetett az elmúlt négy évben történt önkormányzati adósság-átvállalásra is, amihez hasonló horderejű lépésre szerinte a rendszerváltás óta nem akadt példa.

A fideszes képviselő hangsúlyozta, polgármester és önkormányzati képviselő-jelöltjeik sok személyes találkozásra készülnek, szeretnék elérni választóikat. Olcsó és szerény kampányra készülünk, aminek minden részletéről beszámolunk majd - fogalmazott a Fidesz társadalmi igazgatója.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!