Külföld

Súlyos veszteséget okozott a Hamásznak vezetői kivégzése

2014-08-22 10:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Súlyos veszteséget okozott Izrael a Hamásznak katonai vezetői kivégzésével – vélekednek a pénteki lapok Izraelben.

Egy Háled Mesaallal, a Hamász politikai vezetőjével folytatott és Izrael által lehallgatott telefonbeszélgetés vezette Mohamed ed-Deifnek, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnya vezetőjének nyomára az izraeli hírszerzést – állította pénteken a Jiszráél Hajóm (Izrael Ma) című kormányközeli lap az al-Musztakbal című libanoni újság cikkére hivatkozva.

Mesaal Katarban megbeszélést folytatott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, aki megpróbálta rávenni az egyiptomi tűzszüneti javaslat elfogadására. Palesztin források szerint Mesaal sürgősen meg akarta beszélni Abbász ajánlatát Mohamed ed-Deiffel, ezért – a Hamász összes biztonsági szabályát felrúgva – közvetlen vonalán telefonált hozzá, amit Izrael lehallgathatott. A telefonhívás alapján határozták meg Deif tartózkodási helyét. A gázai épületet néhány percen belül földig rombolta az izraeli légierő, tizennyolc ember, köztük Deif felesége és gyermekei halálát okozva.

Deif további sorsa, halála még mindig bizonytalan. Kedd óta nem adott életjelet magáról, noha a Hamász többször is azt állította, hogy nem volt ott a lebombázott épületben. Cahi Hanegbi izraeli védelmi miniszterhelyettes viszont péntek reggel a közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy Deif valószínűleg már nincs az élők sorában, de ennek bizonyításához nincs a hírszerzés által elérhető elegendő bizonyíték.

Alon Ben-Dávid, az izraeli 10-es tévécsatorna katonai szakértője szerint a Deif elleni szerda hajnali likvidálási kísérlet óta idegesség és bizonytalanság lett úrrá a Hamász katonai szárnyának vezetőségén. Ez oda vezetett, hogy csütörtök hajnalban – a konspiráció elemi szabályait megsértve – a szervezet három legmagasabb parancsnoka személyes találkozót tartott egy rafahi épületben, és valószínűleg a Deif eltűnését követő helyzetről tárgyalt. Az izraeli hírszerzés tudomást szerzett tárgyalásukról, és az épületre rövid idő alatt annyi bombát dobott le, hogy nem hagyott esélyt a menekülésre.

A Hamász volt gázai miniszterelnökének, Iszmáil Haníjének a csütörtöki nyilatkozata szerint a szervezet története azt mutatja, hogy vezetőinek likvidálása csak megerősíti őket. A Jediót Ahronót szerint azonban az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok vezérkari főnöksége majdnem felének megölése akkora vákuumot teremtett a szervezet magas szintjein, hogy ennek betöltése várhatóan hosszú időt igényel.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!