Külföld
Balog Zoltán miniszter Kárpátaljára látogat
2014-08-21 16:23





Kárpátaljára látogat pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki kétnapos programja keretében Kárpátalja kormányzójával, a megyei közgyűlés elnökével és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel is tárgyal – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a miniszter Ungváron kétoldalú tárgyalást folytat Valerij Luncsenkóval, Kárpátalja kormányzójával, majd Ivan Balogával, a megyei közgyűlés elnökével. Hozzátették: Balog Zoltán Volodimir Szmolankával, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorával, valamint a KMKSZ vezetőségével is tárgyal.A tárcavezető még pénteken Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a II. Rákóczi Ferenc Főiskola vezetőségével egyeztet köznevelést és felsőoktatást érintő kérdésekről – írták.
Balog Zoltán szombaton a nagyberegi családi csendes napon szemináriumi előadást tart, majd beszédet mond a Nagyberegi Református Líceum felújított épületének ünnepélyes átadásán – közölte a minisztérium.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-03-21 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.