Belföld

Megyei közgyűlés és ünnepi megemlékezések vidéken

2014-08-21 10:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE rakoczilanc_kovacs_daniel_140819_csl.jpg

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Szendrő városa közös ünnepi közgyűlést tartott kedden, melynek keretében Mengyi Roland elnök Kovács Dánielnek átadta az idei Rákóczi-lánc kitüntetést. Ezt követően a közgyűlés elnöke a megye több településén részt vett a megemlékezéseken.

A Csáky kastélykertben a házigazda település nevében Tomorszki István mondott köszöntőt. Szendrő polgármestere örömét fejezte ki, hogy a város és a megye közösen ünnepli Szent István napját. Emlékeztetett rá, hogy a török időkben Szendrő is volt Borsod vármegye székhelye. Az ünneppel kapcsolatban kiemelte az együvé tartozás, a közösség és a hagyományok fontosságát.

Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg a közös ünnepi közgyűlést. „Az általad alkotott ország ma is létezik. Vitéz utódaid megvédték, szorgalmas néped a békés időket kihasználva felvirágozgatta azt. A múltat végképp eltörölni igyekvő percemberek korszaka után újra méltón ápoljuk emlékedet, visszatértünk államiságunk általad lerakott alapjaihoz” – vont történelmi mérleget az elnök, aki kiemelte, hogy István király két világ határán állva jól döntött, amikor a Nagy Károly által lerakott, szilárd alapokon nyugvó, keresztény Európát választotta. Úgy csatlakozott, hogy nem lett sem a császár, sem a pápa hűbérese. Büszkén mondhatjuk, hogy a modern Magyarország – István államához hasonlóan – függetlenségét fel nem adva, része Európának!” – vont párhuzamot Mengyi Roland, aki kiemelte a nemzeti összetartozás, az összefogás fontosságát.

Soltész Miklós államtitkár ünnepi beszédében először is gratulált ahhoz a hagyományhoz, hogy nem a nagyvárosban, hanem a megye különböző településein közös ünnepi közgyűléseket tart a megyei önkormányzat. Szent István szelleméhez illően az ország minden települése fontos. „Egyszerre volt egyházszervező és az állam minden területének a megalapozója” – emelte ki első királyunk munkásságának két sarokkövét. Az államtitkár kitért arra, hogy István alapította az első magyar városokat és a közigazgatás alapjait lerakva 48 vármegyét. Erre alapozva új hadsereget szervezett, törvénykönyvet alkotott. Az államtitkár kiemelte, hogy Szent István megelőzte korát, műve hatalmas államférfiról tanúskodik. Zárásként Soltész Miklós megköszönte a közösségért becsülettel végzett munkát, s ennek folytatását kérte a jelenlévőktől.

Ezt követően Mengyi Roland ünnepélyes keretek közt átadta Kovács Dániel nyugalmazott főiskolai tanárnak a Rákóczi-láncot (kezdőképünkön). A díjazott meghatottan köszönte meg az elismerést, mely kapcsán szólt a család, a mesterek és a csapat fontosságáról.

A történelmi egyházak képviselői megáldották, megszentelték az új kenyeret, majd a helyi tehetségek és az ÓMI Zenés Stúdió Színháza adott ünnepi műsort. Az ünnepi közgyűlés zárásaként a hagyományoknak megfelelően az elnök a házigazda település vezetőjének az alkalomra készített emléklapot adott át.

A fogadáson Riz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke pohárköszöntőjében megköszönte a rendezők munkáját. Az alkalmat megragadva az önbecsülés erősítéséről szólt.

Hernádnémetiben a polgármesteri hivatal kertjében rendezték meg kedden kora este a Szent István napi megemlékezést. Orosz Zsolt polgármester köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy a községet szorgos, igyekvő emberek lakják, akik munkával készültek az ünnepre. Ezt követően az iskola felújításától a Borsodi Vágtáig részletesen beszámolt az elvégzett, vagy folyamatban lévő feladatokról, rendezvényekről. Mengyi Roland beszédében megfogalmazta az ünnep lényegét: „Hiszem, hogy államalapító István király nemzetfenntartó, -alkotó, és összetartó szelleme jelen van közöttünk. A személyiségéből merített hit adott erőt nemzetünknek, hogy elviseljük, amit a balsors reánk mért. A belőle áradó őserő sok-sok generáció elteltével átjárja minden igaz magyar szívét, mindegy, hogy a sors hová vetette.” A beszédeket követően ökumenikus istentisztelet keretében áldották meg az új kenyeret a történelmi egyházak képviselői.

mengyi_roland_tujvaros_140819_2_csl.jpg
Ünnepi istentisztelettel kezdődött szerdán délelőtt a tiszaújvárosi megemlékezés a tiszaszederkényi református templomban. Ezt követően az ünneplők gyalogmenetben átvonultak Lorántffy Zsuzsanna szobrához, ahol megáldották, megszentelték az új kenyeret. Mengyi Roland, mint a térség országgyűlési képviselője koszorúzott. Az ünnepi megemlékezés a Villa Sederkyn Tájházban, a vendégek köszöntésével ért véget.

Szerencsen a Rákóczi-vár évszázados falai közt rendezték meg a Szent István napi megemlékezést és az új kenyér ünnepét. Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere méltatta Szent Istvánt és művét, amelyet a Szent Korona, a Kárpát-medencei integráció jelképe fejez ki a legjobban. Az új kenyér pedig az élet, a jövő jelképe. Mengyi Roland ünnepi beszédében kiemelte, első királyunk fiatalon vált államférfivá, kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett. Magyarország függetlenségét kivívta és megvédte, ezzel is példát mutatott a ma számára is. A beszédeket követően ökumenikus istentisztelet keretében megáldották, megszentelték az új kenyeret. Ezt követően közösen megkoszorúzták Szent István emléktábláját.

A Tokaji Országzászlóért Egyesület, a Tokaji Polgári Körök Egyesület és a FIDESZ tokaji csoportjának közös szervezésében nagyszabású szabadtéri megemlékezést rendeztek a zempléni városban. „Meggyőződésem, ha István király lenéz a mennyből, elégedetten állapítja meg, hogy szép magyar népe elindult a fejlődés útján. Európa asztalánál is újra visszaszerezzük a minket megillető tiszteletet, megbecsülést. István király vezessen utunkon minket Szent Jobbod” – osztotta meg ünnepi gondolatait a közönséggel Mengyi Roland.

Az alkalmat megragadva az országgyűlési képviselő bejelentette, hogy Simon Csaba, a Tokaji Országzászlóért Egyesület elnöke lesz a Fidesz tokaji polgármesterjelöltje. Simon Csaba ünnepi beszédében kiemelte: Szent István sikerének a titka, hogy egyszerre tudta sikerre vinni a kereszténység, az európaiság és a magyarság gondolatát. Ezt követően áttért az aktualitásra, a felkérést alázattal elfogadta, szólt elképzeléseiről, majd bemutatta csapatát, a képviselőjelölteket.

minap.hu
Fotó: www.mengyiroland.com



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!