Pályázatok

Megkezdődött az arnóti kerékpárút kiépítése Felsőzsolcán

2014-08-19 12:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Felsőzsolca Város Önkormányzata a „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” megnevezésű pályázat keretében az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, 85,72 millió Ft támogatást nyert, melynek köszönhetően Felsőzsolcát és Arnótot összekötő, 1,7 km hosszú kerékpárút és közel 880 m egyéb kerékpárforgalmi létesítmény épül.

A fejlesztés célja, hogy a kerékpáros közlekedést biztonságosabbá tegye, így a kerékpározást, mint környezetbarát közlekedési mód terjedését ösztönözze a település lakossága körében. A projekt megvalósítása az előkészítést követően 2014. július 25-én kezdődött, befejezése 2014. november 30-ra várható.

A Felsőzsolca és Arnót települések közötti szakasz jelentős autósforgalmat bonyolít le, ugyanakkor a kis távolság miatt a lakosság nagy arányban alkalmazza a kerékpárt közlekedési eszközként. Szintén növeli a kerékpárral közlekedők arányát az a tény, hogy az ipari park a két település között (Felsőzsolca Ipari Zóna) számos munkavállalót foglalkoztat. Mindamellett a kerékpárút kiépítése azokat a lakosokat és idegenforgalmi látogatókat is ösztönözheti kerékpározásra, akik eddig nem ezt a közlekedési formát részesítették előnyben, ezzel pedig a fenntartható mobilitás irányába terelhető a közgondolkodás.

A települések közötti kerékpáros közlekedésre – kiépített kerékpárút nélkül – nem léteznek megfelelő körülmények. A járdák nem alkalmasak erre a célra sem szélességük, sem az azokon jelentkező akadályok (oszlopok, táblák, egyebek), sem pedig a gyalogosok biztonságos közlekedésének veszélyeztetése miatt. Az országos kerékpárútrendszerre való kapcsolódás nem megoldott. A településeken belüli közfunkciókat ellátó létesítmények nem közelíthetők meg szabályosan kerékpárral, mivel a kijelölt kerékpársávok hosszúsága nem jelentős, vagy éppen ezeket a helyszíneket nem érinti.

Felsőzsolca már rendelkezik rövid kerékpárúttal, ennek irányvonala nem illeszkedik az Arnótra vezető kerékpárforgalom irányához, azonban az infrastrukturális fejlesztés eredményeként létrejövő kerékpárúttal összeköthető. A projekt megvalósítása e problémákat hivatott megoldani. A város területén emellett a kerékpárok tárolására alkalmas tárolók elhelyezésére is sor kerül, így a kerékpárok biztonságos tárolása is megoldható.

A fejlesztés eredményeként létrejövő kerékpárút kialakítása több tényező figyelembe vételével történik, amelyek közé tartozik a baleseti gócpontok elkerülése vagy biztonságossá tétele, fókuszcsoportos megbeszélések szempontjai, turisztikai tematikus útvonalakhoz való illeszkedés.

A fejlesztés alapvető céljaként a kerékpározás mint környezetbarát közlekedési mód terjesztése, biztonságosan kerékpározható útvonal kialakítása Felsőzsolca és Arnót között, illetve ezek egyes belterületi szakaszain, valamint a kerékpáros turizmus fellendítése jelölhető meg.
A kerékpárút kiépítésének összköltsége 95.243.450 Ft, a támogatás mértéke 85.719.105 Ft.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2017-12-16 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!