Bulvár

Busz, kamion és autó ütközött Makónál, ketten meghaltak

2014-08-16 11:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor egy román rendszámú autóbusz, egy szerb rendszámú személygépkocsi és egy kamion összeütközött Makó határában szombat délelőtt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Jászai Linda elmondta, az első adatok szerint az autóbusz az M43-as autópálya felől Nagylak irányába tartott, amikor a Makó felé haladó személyautó összeütközött vele a makói elkerülőút és a Rákosi út kereszteződésében. A személyautó megpördült és nekicsapódott egy szemből érkező, műanyagokat szállító kamionnak.

Az autóban utazó két ember a helyszínen életét vesztette. Az autóbusz utasai közül – az első információk szerint – két embert szállítottak kórházba könnyebb sérülésekkel.

Az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat a rendőrség mindkét irányból Makó központján át tereli el – tudatta a főhadnagy.

A katasztrófavédelem legfrissebb tájékoztatása szerint a román autóbuszban – a korábbi információkkal ellentétben – harminchat, 16 és 21 év közötti fiatal, valamint két sofőr utazott. Az utasokat másik autóbusszal viszik tovább.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!