Gazdaság

Több álláshely, kevesebb munkanélküli

2014-08-12 19:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE bosch_otvenmilliomodik_keziszerszam_120823_ja_24.jpg

Júniusban az előző hónaphoz és az egy évvel korábbi adatokhoz képest is csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, viszont nőtt a foglalkoztatás és a bejelentett álláshely. A miskolci járásban 2500-al kevesebben kerestek munkát, és 1800 üres álláshelyet jelentettek be a munkáltatók.

Járásonként eltérő mértékben és összetételben, de megyeszerte nőtt a különféle értékteremtő, helyi sajátosságokra épülő kistérségi startmunka mintaprogramokban, továbbá az országos és a települések által hagyományos formában, közösségi feladatok ellátására megszervezett közfoglalkoztatási programokban munkát vállalók száma.

2013 első feléhez képest 2014. június végéig már 10 százalékkal többen jutottak így munkához a megyében, közülük minden ötödik a kifutó téli programot követően újabb munkaszerződést írhatott alá – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának tájékoztatójában.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye járási munkaügyi kirendeltségei 2014. június végén 54 129 fő álláskeresőt tartottak nyilván, az előző hónaphoz viszonyítva 10,6 ezer fővel (16,4 százalékkal) kevesebbet, ami 283 fős különbséggel szinte pontosan annyi, mint egy éve.

starplus120517_ml2.jpg
Országosan havi és éves összevetésben is csökkent a regisztrált álláskeresők száma, májushoz képest 14,7 százalékkal 438,6 ezerre apadt a számuk, ami éves összevetésben 11,8 százalékos csökkenésnek felel meg. Az előző hónaphoz mért létszámfogyás mindenütt meghaladta a 10 százalékot, szám szerint leginkább Miskolc (2,5 ezer fővel) és Edelény (1,3 ezer fővel) térségében lettek kevesebben.

A megye viszonylag kedvezőbb helyzetűnek tekinthető járásaiban (Miskolc, Tiszaújváros, Mezőkövesd térsége) az álláskeresők becsült aránya 13,7– 16,3 százalék között alakult, de tartósan átlag alatti még a sárospataki és a sátoraljaújhelyi járásban is. A hónap folyamán 5,2 ezer főt vettek nyilvántartásba, negyedét a májusinak, de 19 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbitól is.

A hónap folyamán kiemelkedően sokan, 15,9 ezer fő került ki a nyilvántartott álláskeresők közül a megyében, ami két és félszerese a májusinak, s csaknem kétszerese a 2013 júniusában kikerültek létszámának is. Ötből négyen munkát vállaltak (81 százalék), a többiek nyilvántartása képzési lehetőség elfogadása vagy egyéb okból szűnt meg.

A megyei munkaerőpiacon alkalmazott aktív foglalkoztatási támogatások, szolgáltatások hatására továbbra is csökken a tartósan, több mint egy éve regisztrált álláskeresők és a szociális támogatásból élők száma a megyében.

Június folyamán 8,4 ezer főre vonatkozó munkaerő-igényt jelentettek be a megyei munkaadók, ami az elmúlt hónapban regisztrált 17,4 ezres éves csúcshoz képest ugyan megfeleződött, de hosszabb időszak havi átlagát jelentősen meghaladta. A megyei foglalkoztatók által júniusban bejelentett állások 90 százaléka támogatással létesült, 10 százaléka támogatás nélküli állás volt. Támogatással 7,7 ezer főt kerestek, közülük 564 főt bértámogatással a közfoglalkozatáson kívül, az elsődleges munkaerőpiacon. A júniusban nyilvántartásba vett üres állások 63 százalékát öt járásban – a miskolci (1,8 ezer, 21,4 százalék), az edelényi (1,1 ezer, 13,6 százalék), a kazincbarcikai (850, 10,2 százalék), az ózdi (768, 9,2 százalék) és a szerencsi (707, 8,5 százalék) járásban  – jelentették be, a többi álláson a megye további 11 járása osztozott.

minap.hu
Fotó: minap-archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!