Bulvár

Csempészautó balesete az M3-as autópályán

2014-08-12 09:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Csempészett cigarettát szállító személyautó ütközött szalagkorlátnak az M3-as autópályán. A járműben 11 ezer doboz, mintegy 9 millió forint értékű dohányárut találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei – közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám-és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Dávid Zoltán elmondta: az autópálya-rendőrség lakossági bejelentés alapján ment a helyszínre, és a sztráda nyíregyházi szakaszán gazdátlanul hagyott Mercedes átvizsgálásakor került elő a csempészett cigaretta. Az autóban két cseh rendszámot is találtak, később pedig kiderült, hogy a gépkocsira felhelyezett magyar hatósági jelzés hamisított volt.

A pénzügyőrök orgazdaság és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál, a csempészett cigarettát és gépkocsit pedig lefoglalták – ismertette.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!