Egyetemváros
Pótfelvételi – kedden lejár a jelentkezési határidő
2014-08-10 11:46






Kedden lejár a felsőoktatási pótfelvételi jelentkezési határideje. Mint ismert, a pótfelvételinél csak egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzése jelölhető meg, kizárólag elektronikus úton, és csak azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek. A Miskolci Egyetemen is várják a jelentkezőket, tavaly több mint 160-an jutottak be ide pótfelvételivel.
A pótfelvételi keretében kizárólag önköltséges képzések indulnak, ez alól kivételt képeznek a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzései, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései.A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 24-én meghatározott ponthatárnál, amennyiben a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 260, felsőoktatási szakképzésen 220, mesterképzésen 50), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.
Az űrlapok kitöltésére augusztus 12-én éjfélig van lehetőség. Szintén eddig a határidőig kell befizetni az eljárási díjat, ami a pótfelvételi során 5000 forint. Az e-felvételis jelentkezést az űrlapok elmentése után legkésőbb augusztus 13-ig hitelesíteni is kell. Ez megtehető az Ügyfélkapun keresztül, vagy a felületről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával (cím: Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220).
A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 28-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően, a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2014. szeptember első napjaiban.
Mint korábban megírtuk, a Miskolci Egyetemen is várják a jelentkezőket, tavaly több mint 160-an jutottak be az egyetemre pótfelvételivel.
– A pótfelvételire jelentkezőknek érdemes arra figyelni, hogy az adott szakra, amelyre igényt tartanak, milyen pontszámmal vettünk fel hallgatókat. Ha ezt a pontszámot elérik, akkor természetesen jó esélyük van arra, hogy pótfelvételt nyerjenek erre az egyetemre – emlékeztetett Óváriné Balajti Zsuzsanna, a Miskolci Egyetem tanulmányi rektorhelyettese.
A Miskolci Egyetemen alapképzésben és osztatlan képzésben meghirdetett szakokról a felsőoktatási intézmény honlapján tájékozódhatunk.
MTI, minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-08 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.