Külföld

Újra gumiabroncsok égnek a kijevi Majdanon

2014-08-07 12:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Gumiabroncsokat gyújtottak meg csütörtökön a kijevi főtéren, a Majdanon sátorozó úgynevezett önvédelmi egységek tagjai, tiltakozásul amiatt, hogy a közterület-fenntartók elkezdték elbontani a Szakszervezetek Házánál épített barikádjaikat.

Az európai integrációért és hatalomváltásért tavaly november végén kezdődtek tüntetések Kijevben, amelyek több mint száz halálos áldozatot követelő véres összecsapásokba torkollottak a belügyi alakulatokkal. Az események oda vezettek, hogy a parlament február 22-én eltávolította hivatalából Viktor Janukovics akkori ukrán államfőt, és az addigi ellenzék került hatalomra.

A közterület-fenntartók arra kérték a még mindig a téren lakó demonstrálókat, hogy maguk bontsák el az úttesten álló sátraikat, erre azonban az előbbiek határozott nemet mondtak.

Helyszíni beszámolók szerint a terület megtisztítása ellen tiltakozók közül néhányan összetűzésbe keveredtek a takarítókat kísérő rendőrökkel, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálják a rendfenntartókat. Mindkét oldalon többen könnyebb sérüléseket szenvedtek, valamint károk keletkeztek a közterület-fenntartók néhány járművében.
A rendőrök több olyan személyt őrizetbe vettek, akiknél lőfegyvert találtak.

A Függetlenség teréhez legközelebbi metróállomás kijáratát lezárták. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a rendbontás helyszínén nagy számban voltak provokátornak, börtönviseltnek kinéző férfiak. Vitalij Jarema főügyész július 9-én utasította a belügyminisztérium és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vezetését, hogy tegyen intézkedéseket a központi tér, valamint az állam tulajdonát képező 19 olyan helyiség szabaddá tétele érdekében, amelyekben "magukat a méltóság forradalmában részt vevőknek és majdanosoknak nevező személyek" tartózkodnak. 

A Majdan tüntetőinek egy része szerint ideje befejezni a demonstrációkat, és egyetértettek a városvezetéssel abban, hogy a hét végéig rendbe kell tenni a főváros központi terét, szabaddá kell tenni a járműforgalom előtt, míg mások ezzel ellentétes véleményen vannak.
A déli órákra helyre állt a nyugalom a főtéren.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-08-12 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!