Gazdaság

Takata: „keményen és kiváló minőségben dolgoznak”

2014-08-06 14:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE takata_140805_ja_38.jpg

A napokban Miskolcon járt, és igen pozitív tapasztalatokat szerzett a Takata felső menedzsmentje. Kiemelt figyelmet fordítanak ugyanis a gyár építésére, mert a cég életében az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházásáról van szó. Az építkezésen jelenleg több mint 500-an dolgoznak azon, hogy szeptember közepén már kész legyen a gépek fogadására a nagy gyártócsarnok.



– A cég csúcsmenedzsmentje, többek között Stefan Stocker nemzetközi üzemeltetési vezérigazgató tett nálunk a napokban, utólag már mondhatom, nagyon sikeres látogatást. Pozitív visszajelzéseket kaptunk, ami nemcsak annak köszönhető, hogy a szoros határidők ellenére is időben van az építkezés, hanem annak is, hogy jó a magyar csapat: keményen és kiváló minőségben dolgoznak – mondta el érdeklődésünkre Martin Haupt, a Takata regionális épületüzemeltetési, munka- és környezetvédelmi vezetője, lényegében a beruházás felelős irányítója.

martin_haupt_takata_140805_ja.jpg

Jelenleg több mint ötszázan dolgoznak a területen, jellemzően hétvégén is, és ahogy egyre nagyobb fokozatra kapcsol az építkezés, úgy nő még tovább a létszám, akár kilencszázig. A nagyobb fokozat alatt nem nagyobb sebesség értendő, hanem az, hogy egyre több csarnok jut el a sokkal több élő munkaerőt kívánó fázisokba. Martin Haupt hangsúlyozta: nagyon büszkék rá, hogy eddig nem történt munkabaleset, és mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon.

takata_140805_ja_6.jpg

Természetesen nemcsak az építők létszáma nő, hanem a Takata-alkalmazottaké is. A Macropolisban működő HR-részleg most még leginkább a mérnöki, irányítási állomány összeállításán dolgozik, közülük egyre többen már a németországi képzésen vesznek részt. Martin Haupt hangsúlyozta: ugyanilyen fontos lesz a megfelelő fizikai állomány megtalálása, hiszen a tervek szerint 4-5 hét múlva megérkeznek az első gépek, és októberben velük kell elkezdeni a tesztüzemet.

Nehéz a sokrétű, ütemezett beruházásról összképet adni, de az elmondható, hogy már az egész túl van az 50 százalékos készültségen. A tesztüzemhez szeptember közepére az energiaközpontot és a nagy légzsákgyártó csarnokot kell befejezni, majd – az ütemezés szerint – azután 1-2 hónappal a többit. Ennek megfelelően ez a két csarnok az, amit már teljesen vagy majdnem teljesen bezártak, és a munka a belső térbe helyeződött át.

takata_140805_ja_32.jpg

– A nagy gyártócsarnoknak elkészült az ipari padlója, és 90 százalékban kész a lefedése. A látható gépészeti elemek jórészt az épületet szolgálják, tehát a szellőzést, a csapadékvíz-elvezetést vagy épp az automatikus oltórendszert. Ugyanakkor már beszerelték a gyártáshoz szükséges darukat, és szerelés előtt állnak a sűrítettlevegő-rendszer csövei is – vázolta a helyzetet Vargay Balázs, a Takata Safety Systems Hungary Kft. építési mérnöke.

takata_140805_ja_57.jpg

Már épül a gyártócsarnokhoz „tapasztott”, téglafalú, kétszintes irodaépület, és a közelben a kantin. Sőt, ezen a területen a jövendő út és parkoló is mutatja magát. Ugyanúgy, ahogy pontosan látszik, hol lép a Déli Ipari Park, a Takata területére az M30-ashoz – az új körfogalommal – közvetlen csatlakozást biztosító, a Miskolc Holding által épített út.

Cs. M.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!