Gazdaság

A vártnál kedvezőbben teljesített az ipar az elemzők szerint

2014-08-06 13:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A vártnál kedvezőbbek lettek az ipari termelés júniusi adatai, a bővülés motorja továbbra is a járműipar az MTI által megkérdezett elemzők értékelése szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt előzetes adatai szerint az ipari kibocsátás júniusban 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőtt.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a vártnál jobban teljesített az ipar annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban az orosz-ukrán konfliktus miatt, az ipar, ezen belül is elsősorban a gyógyszergyártás kisebb visszarendeződését tapasztalták.

A júniusi adatok azt mutatják, hogy az ágazati konjunktúra sokkal szilárdabb lábakon áll, mint amire korábban gondoltak, ami egy nagyon masszív és jelentős ipari növekedést vetít előre az idei év folyamán - mondta.

Kifejtette: valószínűleg továbbra is az autóipar dominál a termelés növekedésében a korábban hazánkba települt gyáraknak köszönhetően, azonban kedvező jel az is, hogy az iparág maga után húzza a beszállítói ágazatokat. A korábbi beruházásoknak jelentős másodkörös hatása szélesebb bázison nyugvó növekedést eredményez - vélekedett.

Az elemző hangsúlyozta: az orosz-ukrán konfliktus továbbra is egy lefelé mutató kockázat, amelynek nyomon követése elengedhetetlen.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén úgy véli, hogy a júniusi ipari termelési adatok jobbak a várakozásoknál, gyorsuló növekedés mutatkozik. A májusi gyengébb adat - 9,6 százalékos növekedés a márciusi 10,6 százalékos után éves szinten - átmeneti megtorpanás volt csak és folytatódik a pozitív tendencia az iparban.

Hozzátette: mivel előzetes az adat, részletes számok még nincsenek a növekedés pontos összetételéről, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján lehet tudni, hogy az autóipar volt a növekedés motorja, de más iparágak, mint a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása is kezdett felzárkózni mellé.

A szakértő arra számít, hogy a növekedési ütem kicsit lassulni fog a következő hónapokban, mivel a harmadik negyedévtől már a tavalyi bázisadatok is kedvezőbbek lesznek.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!