Szociális

Salkaházi-program: már több mint tízezer résztvevő

2014-08-03 11:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE salkahazi_jelentkezok_140728_tv1.jpg

Tíz napja kerültek postára a Salkaházi-program értesítő levelei, és volt, aki már másnap bedobta a részvételi szándékát igazoló kérelmi lapot a városháza ügyfélszolgálatán elhelyezett ládába. Folyamatosan nő a beérkező levelek száma, péntekig már több mint 10 ezren jelezték, hogy részt kívánnak venni a Salkaházi Sára Miskolc Programban.

Az idő nem sürget, augusztus 15-éig kell postán vagy személyesen eljuttatni az értesítő levél mellett található kérelmi lapot a polgármesteri hivatalba. Annak kitöltésével a jogosult nyugdíjas jelentkezik a programba, és igényli az ez évi 10 ezer forintos, adómentes támogatást. (Ezt szeptember 17-étől folyósítják majd.)

nyugdijasok_gardonyi_121218ml_14.jpg
A lap kitöltésre azonban – a beérkezettek tanulsága szerint – érdemes jobban odafigyelni, típushibaként mutatkozik ugyanis, hogy a társadalombiztosítási (taj) számot nem, vagy pontatlanul írják rá. Az intenzív érdeklődés nem véletlen, a megkérdezett idősek többség azt hangsúlyozta, jól jön ez a kis nyugdíj-kiegészítés, könnyebben be tudják fizetni például a rezsit. A pénzbeli támogatás mellett az is fontos, hogy látják, gondolnak rájuk, most is fontosnak tartják őket.

Amint arról beszámoltunk, a szépkorúak munkájának elismeréseképp indította útjára a városvezetés a Salkaházi Sára Miskolc Programot, ami a pénzbeli támogatás mellett egyéb elemeket, például rendezvényeket is magába foglal.

minap.hu




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!