Egyetemváros

Veterántalálkozó – már a Renault is megérkezett Kaliforniából

2014-08-01 21:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE veteranauto_erk_140801_fkcs_23.jpg

Nem, nem olvasták félre, valóban Kaliforniából „futott be” péntek délután a Miskolci Egyetemre az az 1960-as Renault Caravelle, melyet annak idején maga Brigitte Bardot reklámozott, de ilyen típus szerepelt a Sakál napja, illetve a Macskajaj című filmben is. Az autó a „Veteránautók- és motorok IX. Miskolci Találkozója-Lévai György Emléktúrára” érkezett, és olyan gyönyörű oldtimerek mellett parkolt le, mint például a VW Karmann Ghia.



Méretben, teljesítményben, stílusban nagyrészt különböznek egymástól, egy azonban közös a Miskolci Egyetem egyik parkolójában gyülekező autókban – gyönyörűek! Pedig van itt szolid francia – Peugeot 404 D –, minden korban az átlagtól elütő svéd – Saab 96 –, klasszikusan elegáns sváb – Mercedes 170 D és DS –, olasz segítséggel gyönyörűre formált német – Volkswagen Karmann Ghia – és merész olasz is – Fiat X1/9.

A közeli egyetemi kollégium lakói is elégedetten legeltették szemüket a tűző napon szikrázóan csillogó kasztnikon, egy-egy elismerő füttyel jelezve a másik ablakban csüngő társaiknak, ha befutott egy újabb veteránjármű. Mint Lévai Tündétől, a szervező Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesületének elnökétől megtudtuk, mintegy 30 nevezés érkezett be hozzájuk az ügyességi és tájékozódási versenyt is magába foglaló autós találkozóra.

veteranauto_erk_140801_fkcs_7.jpg

A szervező ismertette, a pénteki gyülekező után szombat reggel 8.30-kor ügyességi és tájékozódási versennyel veszi kezdetét a háromnapos program, majd a résztvevők ellátogatnak az Avasi Bormúzeumba. Kazincbarcikán aztán újra versenyeken mérhetik össze saját és autójuk tudását a veteránosok, majd a gyönyörű edelényi L’ Huillier-Coburg Kastélynál pihennek egyet. Vasárnap aztán újra Miskolcon lesznek megtekinthetők az oldtimerek: a Herman Ottó Gimnázium sportcsarnokában állítják ki őket. A program reggel 8.00 órától egészen délután 14.00 óráig látogatható. A kiállítás kísérőrendezvényeinek is köszönhetően az egész család számára izgalmas lehet, hiszen míg az apukák és fiaik a ritkán látható járművekkel ismerkednek, a lányok addig kézműves foglalkozásokon, arcfestésen, koncerteken és bűvészshow-kon vehetnek részt.

De térjünk is gyorsan vissza a találkozó főszereplőihez! Szekeres Tibor gyűjtő, a veteránautók szerelmese mesélt nekünk kedvenceiről. Mint mondta, családjával érkezett a találkozóra: felesége a fehér Mercedessel, fia a feketével érkezett, míg lánya Karmann Ghia-t (ejtsd: „gía”) vezethetett idefelé. Az út pedig nem volt rövid, hiszen a Bács-Kiskun megyei Tázlárról indultak reggel 7 órakor. Kellemes, veterános tempóban – útlezárások által is lassítva – bő 5 óra alatt Miskolcra is értek, de hát pontosan tudják, hogy a veteránozás nem a sebességről szól.

veteranauto_erk_140801_fkcs_12.jpg

Szekeres Tibor elárulta azt is, hogy a fekete 1949-ben gyártott Mercedes 170 D-ből mindössze 907 darabot gyártottak – az övé a 430. volt a sorban. Kísérleti modell volt egyébként, a sorozat következő darabjait azonban már sorozatban gyártották, így a későbbi gyártmányok már nyilván kevésbé „exkluzívak”. A fehér Mercedes 170 DS képviselte a luxuskategóriát, s így akár a mai S-osztály előfutárának is tekinthető.

Míg Szekeres Tibor nagy szeretettel mesélt az autóiról, begördült a parkolóba a várva várt Renault Caravelle is. Mint Lévai Tündétől megtudtuk, az autó már második éve vesz részt a rendezvényen. Tulajdonosa Kaliforniából érkezett fiával. Áthajóznak kompon az óceánon, Rotterdamban kikötnek, majd Párizson át megérkeznek Magyarországra, ahol több rendezvényen is részt vesznek vele.

veteranauto_erk_140801_fkcs_2.jpg

A jármű típusának különlegessége, hogy saját korában nem más reklámozta, mint kora nőideálja, Brigitte Bardot. A franciáknak hosszú évtizedekre kellemes élményt nyújtott a két klasszikus „együttese”, mai napig szívesen emlékeznek rájuk. A tulajdonos egy korábbi párizsi tartózkodása alatt, amikor a városon áthaladt, többen a híres színésznő nevét kiáltották utána. A típus népszerűsége egy évtized után is töretlen volt, hiszen szerepet kapott a ’70-es években Fred Zinnemann filmjében, a Sakál napja című angol-francia politikai thrillerben. A klasszikusok mindig visszatérnek, így az Emir Kusturica által rendezett Macskajaj című romantikus filmszatíra a ’90-es években is méltán alkalmazta jeleneteihez ezt a típust.

veteranauto_erk_140801_fkcs_26.jpg

Minden veteránnak megvan a története, valamilyen módon mindegyikük korának legendájává vált. Szinte lehetetlen nem beléjük szeretni, vonzzák az ember tekintetét, ellenállhatatlan birtoklási vágyat ébresztenek bennünk. A hétvégén tehát Miskolc mellett több városban és a megye útjain, valamint a Herman Ottó Gimnázium sportcsarnokában is találkozhatunk még velük. S ki-ki kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt. Nekünk már sikerült: mi a szürke karosszériájú, fehértetős Karmannt nem akartuk otthagyni az egyetemi parkolóban.

Kujan I.
Fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!