Gazdaság

Pénztárgépek: az OKSZ támogatja és teljesíthetőnek tartja az új átállási határidőt

2014-08-01 13:09

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) támogatja és teljesíthetőnek tartja az online pénztárgép átállás új, augusztus 31-i végső határidejét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a pénztárgép munkabizottság csütörtöki ülését követően közölte: a vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak, az átállást elmulasztó céget egymillió forintos bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és az üzlethelyiséget is bezárhatja 12 napra.

Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI-nek pénteken elmondta: a szövetség támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy a pénztárgép átállás belátható határidőn belül lezáruljon, az új határidő a Magyar Közlönyben már megjelent.

Rámutatott: jelenleg mintegy 150 ezer online pénztárgép áll összeköttetésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), ami azt jelenti, hogy az átállás nagyrészt már lezajlott. A pénztárgép forgalmazóknak elegendő kínálatuk van a még a kiskasszákból hátramaradt vállalkozásoknak - fűzte hozzá.

A pénztárgép munkabizottság ülésén a forgalmazók is részt vettek, és mindenki egységesen úgy ítélte meg, hogy a kiskasszák esetében teljesíthető a határidő. A nagykasszák esete annyiban más, mert nekik a meglévő számítógépes rendszerüket kell átalakítani az adóügyi ellenőrző egység beépítésével - hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, hogy az adóhatóság már eddig is ellenőrizte az online átállást, melynek során méltányosan és körültekintően járt el, csak kirívó esetekben szabott ki bírságot. Így ha egy érintett minden tőle telhetőt megtett az átállás érdekében, akkor nem bírságoltak a revizorok, egyedi problémák azonban a jövőben is előfordulhatnak.

Elmondta: lényeges segítség az online pénztárgépek üzemeltetőinek, hogy meghatározott feltételek esetében az új kassza meghibásodásakor év végéig még a régi pénztárgép is használható, például ha a szerviz nem tud cserepénztárgépet biztosítani, vagy másképpen a kereskedő nem tud működni. A szervizeknek és a pénztárgép forgalmazóknak a meghibásodott online pénztárgép átvételéről és visszaszolgáltatásáról adatot kell szolgáltatni az adóhatóságnak.

Az eladótérben egyidejűleg az online-pénztárgép és a hagyományos régi pénztárgép nem tartható, az online-pénztárgép kijavítása után a régi pénztárgépet az üzlet eladóteréből kötelező eltávolítani.

Jelenleg egyértelmű, hogy a rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket, mert ennek hatására nőtt a nyugtaadási fegyelem, és nőttek a költségvetés adóbevételei is - emelte ki. A piacon a feketézés arányának csökkenése, a verseny tisztulása a szabályokat betartó kereskedőknek is kedvez: az aki nyugtát ad, annak az érdekeit nagyban sérti, ha a versenytársa nem ad nyugtát - mondta a főtitkár.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-26 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!