Kultúra

Újra veteránok adnak egymásnak randevút Miskolcon

2014-07-31 17:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE veteran120728_ml3.jpg

Bertonénál készült karosszéria, targa (!) BMW, 1929-ben gyártott Laurin & Klement Skoda 4R – az autók szerelmeseinek azonnal forróbban pezseg a vére ezen különlegességek hallatán, hát még ha élőben is megpillanthatnak egyet! Sokan fognak egy életre szerelmet vallani a hétvégi „Veteránautók- és motorok IX. Miskolci Találkozója-Lévai György Emléktúra” alkalmával, hiszen az említett járművek is városunkba érkeznek – sok más veteránautó és –motor mellett.

Immár 9. éve annak, hogy Miskolc és környéke a veteránozás fellegvárává válik néhány napra. Közel 10 éve szervezte meg ugyanis először a Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesülete (RAMME) a „Veteránautók- és motorok IX. Miskolci Találkozója-Lévai György Emléktúrát”. Idén augusztus 1-3. között adnak randevút egymásnak a veteránjárművek városunkban, és küzdenek meg sofőrjeik egymással, összemérve ügyességüket és tájékozódási képességüket.

A veteránjárművek már pénteken megérkeznek Miskolcra, hogy aztán szombat kora reggel már indulhasson az újabb kaland. Versenyek, kalandozások a gyönyörű Abaújban. Kazincbarcika mellett Edelénybe is ellátogatnak a veteránosok, ahol a gyönyörűen felújított L’ Huillier-Coburg Kastélynál állítják ki a veteránautókat és –motorokat. Micsoda fotók készülnek majd a parkban! Háttérben a pompás kastély, elől pedig a csillogó kasztnijú veteránok…
veteranauto110918.ml2.jpg
Az edelényi program a résztvevők visszatérnek Miskolcra, ahol vasárnap reggel 8.00 órától a Herman Ottó Gimnázium sportcsarnokában is megtekinthetik majd az érdeklődők a ritkaságokat, de zenés műsorokkal is szolgálnak a szervezők. Délben pedig ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul az idei veterántalálkozó.

S hogy milyen ritkaságokat láthatnak majd az érdeklődők? Csak csemegézhetünk a gyönyörű autók közül, felsorolni is nehéz lenne ugyanis az autókat és motorokat, melyek Miskolc és a megye útjait járják majd a hétvégén. Már második éve vesz részt a rendezvényen egy 1960-as évjáratú Renault Caravelle, mely több okból is érdekes. Először is ki kell emelni a tulajdonos lakhelyét, ami nem más, mint a hazánktól közel 10 ezer kilométerre fekvő Kalifornia. Évről évre áthajózik vele apa és fia kompon az óceánon, Rotterdamban kikötnek, majd Párizson át megérkeznek Magyarországra, ahol több rendezvényen is részt vesznek vele.

veteran_sajtaj_130824_ja_4.jpg
A jármű típusának különlegessége, hogy saját korában nem más reklámozta, mint kora nőideálja, Brigitte Bardot. A franciáknak hosszú évtizedekre kellemes élményt nyújtott a két klasszikus „együttese”, mai napig szívesen emlékeznek rájuk. A tulajdonos ez évi párizsi tartózkodása alatt, amikor a városon áthaladt, többen a híres színésznő nevét kiáltották utána. A típus népszerűsége egy évtized után is töretlen volt, hiszen szerepet kapott a ’70-es években Fred Zinnemann filmjében, a Sakál napja című angol-francia politikai thrillerben. A klasszikusok mindig visszatérnek, így az Emir Kusturica által rendezett Macskajaj című romantikus filmszatíra a ’90-es években is méltán alkalmazta jeleneteihez ezt a típust.

A fiatalabb korosztály kiemelkedő alakja a Fiat Dino Coupe 2400 (1971 évjárat, 2400 cm3). Ferrari (DINO) motor van benne, a karosszéria a Bertonénál készült Giorgetto Giugiaro olasz formatervező tervei alapján, az autó pedig Maranelloban, a Ferrari gyárban. Mindössze alig 2400 készült ebből a változatból.

A Mercedes gyár gyöngyszemei is részt vesznek immáron többedik alkalommal a találkozón. Az 1949-ben gyártott 170 D típus az első dízel autók közül való, taxinak gyártották, favázra épült, 907 darab hagyta el a gyárat, a rendezvényen résztvevő autó szerepelt az „Egy óra múlva itt vagyok” című filmben.

BMW 2002 Targa 1975, 1990 cm3: A Porsche targától eltérően nemcsak a merev tető nyitható, hanem a vászontető is. Különlegessége még a hattyúnyakas Blaupunkt rádió, mely korának egy meglepő megoldása volt.

veteran_skoda4r_140731.jpg
Az idei rendezvényen résztvevő járművek közül a legidősebb az 1929-ben gyártott Laurin & Klement Skoda 4R. A ©KODA a világ egyik legrégebben alapított autómárkája, amelynek sikeres története a XIX. század végén Mlada Boleslavban kezdődött kerékpárok készítésével, majd később a motorkerékpárok és az automobilok saját korszakuk úttörői voltak.

A Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesülete (RAMME) 2006 óta működik, büszke arra, hogy klubtagjai sorába olyan veteránjármű-tulajdonosokat tudhat, akik a minőség elkötelezett hívei, járműveik rendelkeznek az országos muzeális minősítéssel, sőt nemzetközi minősítéssel is. A tagság többsége miskolci kötődésű, de az évek során az ország számos pontjáról csatlakoztak soraiba. Mint Lévai Tünde, az egyesület elnöke is elmondta, az egyesület nívójához méltóan „munkásságunk kulturális és turisztikai szempontból meghatározó eleme megyénknek és városunknak, hiszen az általunk szervezett rendezvények alkalmával egy mozgó múzeumot, járműtechnikai bemutatót láthatnak városunk lakói és az ezekre a rendezvényekre az ország több pontjáról és külföldről szép számmal Miskolcra látogató turisták.”

Az idei program részleteiről bővebben a szervező egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

K. I.
Fotó: RAMME, minap-archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!