Helyi hírek

Sikeres véradónap

2007-07-12 10:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE verad.jpg

Múlt pénteken öt óra alatt több mint 1500 ember jelent meg országszerte a Magyar Vöröskereszt és a Tesco idei első, közös Országos Véradónapján, az akcióba Miskolc is bekapcsolódott. A jelentkezők közül a kötelező szűrővizsgálatokat követően közel 1400-an tudtak vért adni. Hardy Mihály, a cég kommunikációs igazgatója - maga is rendszeres véradó - elmondta: a cég 2001 óta szervez közös véradó napokat a humanitárius segélyszervezettel. Ez is része a Tesco vállalati felelősségvállalási (CSR) programjának.

Molnár Józsefné, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. megyei elnöke sikeresnek és eredményesnek nevezte a kezdeményezést. Régebben, a működő nagyüzemekben, bányákban könnyebb volt véradásokat szervezni, ma azonban szinte külön-külön kell megszólítaniuk mindenkit. Minden támogatásnak, minden olyan kezdeményezésnek örülnek tehát, amely népszerűsíti ezt, és hozzájárul a biztonságos vérellátáshoz. A megyében ezzel nincs gond, Molnár Józsefné szerint mindig rendelkezésre áll a szükséges mennyiség. A véradók közül elsősorban a rendszeres, visszatérő „kuncsaftokra” lehet számítani, vannak, akiknél ez szinte családi hagyománynak számít. Fontos tudnivaló, hogy akik harmincszoros véradókként vizitdíjmentességre jogosultak, az ehhez szükséges igazolást díjmentesen beszerezhetik a Vérellátó Szolgálat kirendeltségén, a Semmelweis Kórház udvarán. A Vöröskereszthez eddig egyetlen olyan jelzés sem érkezett, hogy az igazolás bemutatóitól megtagadták volna a vizitdíj-mentességet.
A Területi Vérellátó Szolgálatnál azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hetek óta „ostromolják” őket ezekért az igazolásokért, valószínűleg több százat állítottak már ki. Az igénylőnek egy formanyomtatványt kell kitöltenie két példányban, s a magával hozott igazolások, illetve a nyilvántartás alapján kiállítják neki a vizitdíj-mentességre jogosító igazolványt. A Vérellátó Szolgálatnál 1982-ig visszamenőleg rendelkeznek nyilvántartással a véradókról, ennél régebbi véradásokat csak akkor tudnak figyelembe venni, ha az igénylő magával hozza a megfelelő igazolásokat. A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Tesco köszönetét fejezik ki mindazoknak, akik a véradásra jelentkeztek. A következő Országos Véradó Nap augusztus 10-én lesz.
 



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!