Helyi hírek

A reformok ellen tüntettek

2007-07-12 10:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tunte.jpg

Több megyéből és a fővárosból is jöttek résztvevők kedden arra a tiltakozó demonstrációra, melyet a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés nevében hirdettek meg az egészségügyi reformintézkedések ellen. A miskolci Városház téren többek között felszólalt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara, valamint Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke is. A közgyűlés MSZP-frakciójának vezetői a demonstrációt követően sajtótájékoztatót tartottak, ahol „sajnálatos politikai hangulatkeltés”-nek nevezték a rendezvényen történteket, s az érdemi, szakmai egyeztetések fontosságát hangsúlyozták.

A szitáló esőben mintegy 500-an gyűltek össze a Megyeháza előtt, hogy - mint azt a szervezők meghirdették - tiltakozzanak a „kórházakban kialakult áldatlan állapotok, valamint az ezeket előidéző korábbi, illetve bejelentett egészségpolitikai intézkedések” ellen. A felszólalók éles szavakkal ítélték el a kormány egészségügyi politikáját, s ellenállásra, összefogásra hívtak fel. Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy most már mindenki a saját bőrén érezheti, mit jelent a kormány egészségügyi reformja: kórházbezárásokat, sorbanállást, elbocsátást, vizitdíjat, dobozdíjat. Az elnök arról is szólt, hogy a megyei önkormányzat által fenntartott öt kórházból mindössze egyben, a megyeiben maradt meg az aktív ellátás. Dr. Csiba Gábor, a megyei kórház igazgatója a vizitdíjat illetően hangsúlyozta: ebből 120 milliós bevétele származik az intézményüknek, évente - ugyanakkor a csökkenő finanszírozás miatt havonta kell ennyi veszteséggel számolniuk. Az igazgató azt is megemlítette, hogy a megszűnő aktív ellátású kórházakból sok feladat átkerült hozzájuk, mindehhez azonban nem kaptak finanszírozást. Dr. Mánya Kristóf, a Magyar Orvos Szövetség egri képviselője egyenesen annak a véleményének adott hangot, hogy „népegészségügyi katasztrófa” fenyeget, melynek megakadályozása érdekében akár a sztrájktól, polgári engedetlenségtől sem kell visszariadni. Jánosi Gábor, a Magyar Szociális Fórum Egészségügyi Kerekasztalának szervezője arról szólt, hogy az egészségügy megmentése érdekében azonnali egyeztetésekre van szükség - túl kell lépni a pártérdekeken, össze kell fogni a közös ügyért.  Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint „konfrontatívnak, harcosnak kell lenni”, meg kell akadályozni, hogy „koncként vessék oda” a magántőkének a legnagyobb egészségügyi közvagyont, a társadalombiztosítást. - „Ma elindulunk, és meg sem állunk addig, míg vissza nem nyerjük a hazánkat!” - jelentette ki Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke, aki közölte: bíróságon támadja meg az MSZP és az SZDSZ koalíciós szerződésének módosítását, amely még rosszabb helyzetbe hozza a magyar egészségügyet.
A demonstrációt követően sajtótájékoztatót tartott Lukács András, a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, és Koleszár Lajos, a közgyűlés egészségügyi bizottságának vezetője. A politikusok érthetetlennek és példa nélkül állónak nevezték, hogy a megyei közgyűlés vezetői - anélkül hogy ezt tárgyalásra, szavazásra bocsátották volna - a közgyűlés nevében hívtak össze nyilvánvalóan pártpolitikai indíttatású rendezvényt. Koleszár Lajos hangsúlyozta: egyértelműen politikai hangulatkeltésről van szó, az ilyen megnyilvánulások sehová nem vezetnek. A képviselő a szakmai egyeztetések fontosságát hangsúlyozta, és sajnálatosnak nevezte, hogy a közgyűlés vezetése rendszeresen „lesöpri” ilyen irányú kezdeményezéseiket. Koleszár Lajos szerint a magyar egészségügy a múltban katasztrofális helyzetbe került. Pazarló volt, szervezetlen, ugyanakkor nem nyújtott kielégítő szolgáltatásokat, sem az orvosok, sem a betegek nem voltak elégedettek. Változtatásra volt szükség - ez nyilván számtalan egyéni érdeket, karriert sért, s az sem mindenkinek tetszik, hogy teljesítmény-arányos lett a finanszírozás, fel akarják számolni a kihasználatlan kapacitásokat. - A megyében elegendő ágy áll rendelkezésre, folyamatos fejlesztések zajlanak, Borsod állja a versenyt - hangsúlyozta ki a politikus, megemlítve egyebek mellett a megyei kórház 1,5 milliárdos informatikai fejlesztését, a csillagpontos kórház létrehozását célzó terveket, a mezőkövesdi, 1,4 milliárdos rehabilitációs fejlesztést, a kétmilliárdos szűrőcentrum átadását, s azt is: júliusban valamennyi kórház 10-12 százalékkal több finanszírozást kap az előző hónapokhoz képest. - Nem állítjuk, hogy minden rendben van, sok a konfliktus, sok még a tennivaló - mondta Koleszár Lajos. - Ezek megoldása érdekében azonban nem hangulatkeltésre, hanem átgondolt, szakmai egyeztetésekre van szükség - mi erre mindig nyitottak vagyunk.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!