Egyetemváros

A Miskolci Egyetemen félezerrel nőhet a hallgatói létszám

2014-07-25 19:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetem_nyar_130725_ja_1.jpg

A Miskolci Egyetem az idén csaknem 1600 diplomát adott ki, és több mint 2000 hallgatót vett fel eddig a pótfelvételin kívül; 500-zal nőhet a hallgatói létszám - mondta az egyetem tanulmányi rektorhelyettese.

Óváriné Balajti Zsuzsanna tájékoztatása szerint a mesterképzésre jelentkezett hallgatók száma csaknem húsz százalékkal növekedett az előző évhez képest, holott az itteni ponthatárok országos szinten is magasak.

Emlékeztetett arra, hogy a ponthatárokat központilag is emelték, a 240-es minimumot 260-ra, de a Miskolci Egyetem a minőségi oktatás biztosítása jegyében még tovább emelte bizonyos szakoknál a ponthatárokat.

Hozzátette, ennek ellenére a háromszoros túljelentkezésből, nem beleszámítva a pótfelvételit, csaknem a tavalyi létszámot tudták elérni felvett hallgatók tekintetében, miközben a demográfiai mutatók az érettségizőknél 11,5 százalékos csökkenést mutatnak.

Kiemelte a legnépszerűbb karokat, szakirányokat, mint mondta a műszaki földtudományi karon a gáz és kőolaj szakirány, illetve a műszaki anyagtudományi karon a kohómérnöki mesterképzés keresett, de idesorolta a logisztikai képzést, az állam- és jogtudományi kar jogászképzését, az egészségügyi kar szakirányait, és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben a zenetanár-zongora szakot.

Elmondta, hogy szinte minden alapszakon hirdetnek még pótfelvételit, amelyre augusztus 12-ig lehet jelentkezni.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!