Külföld

Hétórás műtéttel 232 fogát húzták ki egy indiai fiúnak

2014-07-23 13:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Hétórás műtéttel több, mint 232 fogát és fogszerű képződményét húzták ki egy indiai tizenévesnek egy mumbai kórházban.

„Sokkal több is volt ott, de a kisebbeket nehéz volt észrevenni és kihúzni is, mivel még növésben voltak” – mondta a 17 éves fiú egyik sebésze, Vandana Toravade az Asian Age napilapnak.
A fiú szájüregének jobb felében elhelyezkedő fogképződmények közül voltak mustármagnyi, de üveggolyónyi méretűek is. A kórház fogászati osztályának vezetője elmondta: a darabkák egy őrlőfogból alakultak ki, és valószínű, hogy már a fiú gyermekkorában keletkeztek.

„Összesen 232-t számoltunk meg, de több mint 350 lehet a fogképződmények teljes száma” – közölte Szunanda Dirvare osztályvezető, aki szintén tagja volt az operációt végző csapatnak.
A tizedik osztályos Asik Gavai július 10-én ment a kórházba, heves fájdalmai voltak, fél arca hatalmasra duzzadt. Az orvosokat megdöbbentette, hogy már másfél éve élt így. „Első pillantásra látszott, hogy alsó állkapcsa felét elborították a fogak” – mondta Toravade.

A betegséget fejlődési rendellenességnek írta le az orvos, az orvostudomány történetében az egyik legritkább esetnek ítélte. „További vizsgálatoknak vetjük alá, tanulmányt írunk róla. A legtöbb fog, amit orvosok egyszerre kihúztak egy páciensnél, az 25 vagy 32 volt, úgyhogy világrekordról beszélhetünk” – hangsúlyozta Toravade.

A hétfőn végzett műtét után a fiú egészséges, de fogai növekedését folyamatosan ellenőrizni kell. „Az extrém foghúzás az arcvonásait is megváltoztatta. Annyira megváltozott, hogy még az édesanyja is alig ismerte föl” – mesélte a kezelőorvos.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!