Gazdaság

Kész a legnagyobb projekt – és készül a folytatás

2014-07-21 18:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE patak_utcai_ter_atadas_140702ml_01.jpg

Kiemelkedően nagy értékű, hosszú és bonyolult projektet, sőt projektsort fejez be Miskolc a belváros rehabilitációjának mostani lezárásával. Összesen 5,7 milliárd forint értékben 15, különböző szegmenseket érintő beruházás, felújítás vagy más programelem valósult meg 2009 novembere és 2014 júniusa között. És már készül az új terv.

Miskolc városa öt konzorciumi partner közreműködésével valósította meg az elmúlt négy évben a belváros rehabilitációjának 15 projektelemét. A kivitelezés júniusban befejeződött, azonban a munkát technikai értelemben is le kell zárni – ebbe tartozott a hétfői, a városháza Dísztermében megtartott zárórendezvény.

Hatalmas projekt volt a miskolci belváros rehabilitációja, a legnagyobb a cég életében 2007-13 között, emelte ki Gutyán Gergely, a Norda Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki egyéb számokkal is érzékeltette az elvégzettek nagyságát.
– Az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében 305 milliárd forint értékben támogattunk programokat, ebből 88 milliárddal 635 településfejlesztési projektet. Utóbbiak eredménye 536 ezer emberhez ér el. Ezeken belül kapott 4,3 milliárd forint uniós támogatást a miskolci projekt – sorolta.

ivs_projetzaro_140721ml_4.jpg

Ahogy a Norda, úgy a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, Lengyel Katalin is kiemelte, az 5,7 milliárd forint értékű beruházás, a sokrétű, összetett projekt megvalósítása nem sikerülhetett volna a partnerek konstruktív együttműködése nélkül.

– A 15 projektelem között voltak gazdasági, közlekedési, közszolgáltatási funkciót erősítő, illetve a közösségi tereket szolgálók is – összegzett Lengyel Katalin. A legnagyobb projektelem a városháza 2,1 milliárd forint értékű megújítása, bővítése volt, aminek hatását a városlakók leginkább az új, korszerű ügyfélszolgálati térben érzékelhetik, illetve abban, hogy egy épületbe költöztek össze a korábban szétszórt osztályok.

ivs_projetzaro_140721ml_8.jpg

Megújultak főutcai épületek és a bennük található üzletek, elkészült a Patak utcai mélygarázs és fölötte új köztér alakult ki. Meghosszabbodott a Szinva-parti sétány, kiszélesítették a Malomszög utcát, térfigyelő kamerákat szereltek fel a történelmi Avason, megújultak zöldterületek és a Kossuth utcai református templom homlokzata is. (A projektelemek listája innen letölthető »)

– A Patak utcai mélygarázs használatbavételi engedélyét augusztusra várjuk, azután át tudjuk adni az autósoknak. A projekt kötelező eleme volt magántőkés beruházás szerepeltetése. Az egyik az OTP lakópark megépítése volt, ami csúszik, de a beruházó dolgozik a projekten. A másik az Avas szálló ÉMOP-támogatást is elnyert rekonstrukciója. A város harcol, hogy vissza tudja szerezni a szállót, és bízunk benne, hogy a 2014-20-as tervezési időszakban hasznosíthatjuk is. A Főtér tervezési folyamatát végigvittük, de az IVS második szakaszának finanszírozását leállították, így a tér kialakítása fontos feladatként szerepel az új tervezési időszakban – beszélt a még elvégzendőkről a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője.

A jövő terveiről, illetve azok gondolati rendszeréről pedig Kiss Gábor alpolgármester szólt. Mint mondta, a 2030-ig szóló koncepció és a 2020-ig tervező Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) részletiről már sok helyen szóltak, most jó alkalom kínálkozik, hogy annak filozófiáját – a leglényegesebb kérdéseket foglalja össze.

ivs_projetzaro_140721ml_9.jpg

– Miskolc kiemelt fejlesztési térség, egyike annak a 23 hazai nagyvárosnak, ami a kormány szándékai és a fejlesztések révén, gazdasági húzóerőként a környéke fejlődését is biztosítja majd. A mi, 2020-ig megfogalmazott terveink között is egyértelműen a gazdaság fejlesztése áll az első helyen. A Terület- és Település-fejlesztési Operatív Program keretében 33 milliárd forintot dedikáltak Miskolcnak, ehhez még 15-20 milliárdos gazdaságfejlesztési támogatással számolhatunk, és még ehhez külön jönnek az ágazati pályázati lehetőségek – rajzolta meg a keretet Kiss Gábor.

Az alpolgármester elmondta, a gazdaságfejlesztés három alappillére egy mega ipari park, ahol modern infrastruktúrát biztosítanak a beruházóknak, a megfelelő közlekedési kapcsolatok, és a képzett munkaerő.
– Mi kutatási-fejlesztési, technológiatranszfer központban is gondolkodunk, tehát egy, a Miskolci Egyetem innovációs bázisára is épülő olyan központban, ahol a kutatások eredményeit a gyakorlat, a gyártás „nyelvére” fordítják le.

ivs_projetzaro_140721ml_2.jpg

Kiss Gábor fontos elemként emelte ki az épített környezet megújítását, a megváltozott korfa miatt mennyiségileg és minőségileg is megújítandó idősellátó rendszert, a Szinva egységes szemléletű, ökológiai folyosóként való kezelését. És kiemelte a megújuló energiák hasznosítását.

– Miskolc a geotermikus hő hasznosításával eddig is az élen járt, most azonban környezetbarát szemlélettel megújíthatjuk közintézményeinket. Túl szeretnék lépni a szigeteléseken – érzékelő, automatikusan szabályozott rendszerek használatával szeretnénk minimalizálni az energiafelhasználást – hangsúlyozta, majd hozzátette: Miskolcon folyik a bölcsődék és óvodák felújítása, az új finanszírozási időszakban pedig minden épület meg fog újulni.

ivs_projetzaro_140721ml_3.jpg

Végezetül kérte a város partnereit, az együttműködő cégeket, intézményeket, civil szervezeteket, mondják el véleményüket az ITS most zajló társadalmasítási szakaszában – a rendszerben vélemény nem veszhet el, viszont gazdagítja a város jövőképét, jövőjét.

Cs. M.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-28 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!