Egyetemváros

Az EFOTT-ozók kérdéseire válaszolt Kövér László

2014-07-17 17:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE koverlaszlo_efott_140717ml_11.jpg

A miskolci EFOTT második teljes napján a Miskolci Egyetemre látogatott Kövér László házelnök. A fesztiválozók a Civil téren találkozhattak vele, ahol számos kérdésre válaszolt. A legtöbbször az autonómia kérdése merült fel, s természetesen a felsőoktatással kapcsolatban is sok minden érdekelte a közönséget.

Fekete Sándor politológus koordinálta csütörtökön délután a Civil tér programját. A vendég Kövér László házelnök volt.

koverlaszlo_efott_140717ml_2.jpg

Az első kérdés arra keresett választ, hogy Kövér László milyen egyetemista volt. A házelnök elmondta, EFOTT már az ő egyetemista éveiben is volt, de nem járt fesztiválon, számos egyéb rendezvényen azonban igen.

– 1979-ben kezdtem az egyetemet. Átlagos hallgató voltam, közepes eredménnyel – mondta, hozzátéve, két fia is jogászhallgató. Egyikük az ELTE-n, másikuk a Pázmányon tanul, de felesége is elvégezte a jogot, mert bölcsészdiplomájával nem igazán talált állást.

Kövér László ezt követen szólt az akkori felsőoktatás színvonaláról, majd kiemelte, vannak gondok és jó dolgok is a mai felsőoktatásban az ő idejéhez képest.



– Akkor betervezték, hogy mennyi diplomásra van szükség. Kényelmes, biztonságos volt, s munka is volt mindenkinek a diplomaszerzés után. Most a ló túloldalán vagyunk, hiszen az útkeresésre több évet, akár évtizedet is adunk a fiataloknak. Azért jó dolgok is vannak a jelenlegi rendszerben. Egykor például belterjes volt az oktatás. Értem úgy, hogy a jogász gyermeke is joghallgató lett, az orvos család gyermekei orvosok. Most háttértől függetlenül kinyíltak a kapuk. Ha valaki tehetséges és szorgalmas, elérheti céljait – fejtette ki Kövér László.

A következő felmerülő kérdés az EFOTT-hoz is kapcsolódott – hiszen ez egy olyan fesztivál, ahol nemcsak hazai egyetemisták és főiskolások vannak, hanem határon túli magyar hallgatók is. A házelnök elmondta, a határon túli magyar nyelvű oktatás legnagyobb előnye, hogy létezik.
– Jó lenne, ha nem kellene hozzátenni a „határon túli” jelzőt, s egységes magyar oktatás lehetne. Az elmúlt 20 évben azonban komoly előrelépések voltak az ügyben, hogy a fiataloknak ne kelljen elhagyniuk szülőhelyüket, hogy magyar nyelvű oktatásban tanulhassanak – fogalmazott a házelnök, utalva arra, hogy ma már sok magyar nyelvű oktatási intézmény működik.

koverlaszlo_efott_140717ml_14.jpg

Kijelentette, szeretné, ha a mennyiségi szemlélet helyett inkább a minőségi szemléletet követnék.
– Kell-e nekünk „tücsökszakokat” finanszírozni, ha kint, a határon túli országokban úgyis finanszíroznak ilyen képzéseket – tette fel a kérdést Kövér László.

Másik fontos témaként merült fel az autonómia kérdése, ami a hallgatókat is foglalkoztatja. Ezzel kapcsolatban Kövér László elmondta, ahhoz, hogy erről a kérdésről komolyan lehessen beszélni, a magyar államnak lépéseket kell tennie. Ez azonban nem könnyű, mert például a román állammal végeláthatatlan vita zajlik, s az ottani, kormányzati szerepet is játszó párt nem tesz politikai erőfeszítéseket ennek érdekében. Emellett a nemzetközi környezet sem kedvező.

– Az Európai Unió nemzetállamok szövetsége, intézményrendszer saját bürokráciával. Egy gazdasági érdekközösség, és homályos az értékközösség. Szkeptikus vagyok az unióval kapcsolatban, de nem vagyok unióellenes – válaszolta arra a kérdésre, amely azt firtatta, az unió mennyire konzekvens az autonómia ügyében.

koverlaszlo_efott_140717ml_25.jpg

Szóba került még a beszélgetésen a keleti nyitás politikája is, ezzel kapcsolatban Kövér László többek között arról szólt, hogy az oroszok irányába létezik az energiafüggőség, s beszélt az energiapolitika múltjáról is.

A Civil tér színpadon megrendezett beszélgetésen belpolitikai kérdésekre is felelt Kövér László.
– Többféle neve van annak a jelenségnek, ami 1989-ben történt. Nevezik rendszerváltásnak, rendszerváltozásnak, rendszerváltoztatásnak. A szemantikai vita pedig politikai nézetkülönbségeket szült, ami ma jobban érezhető, mint akkor – mondta, majd a felsőoktatás változásairól beszélt – a közönség kérdései leginkább erre fókuszáltak.

A beszélgetés végén Kövér László házelnök ajándékot kapott az EFOTT szervezőktől.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!