Programajánló

EFOTT: erős nulladik nap Miskolcon

2014-07-16 10:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE efott_2_140715ml_53.jpg

Furcsa, feloldhatatlan érzés belépni a miskolci EFOTT területére. Furcsa, mert az elmúlt majd’ húsz év alatt az országos fesztiválokra sátorral, vonattal, vagy autóval, mindegy hogyan, de megérkeztem. Az EFOTT-ra pedig ezúttal nem kellett megérkezni. Egyszerűen csak ki kellett jutni a város másik végébe, az Egyetemvárosba – szerencsés miskolciak vagyunk.

A fesztiválrajongók – mert nyilván ők látogatnak ki zömével az EFOTT-ra – számára sosem kellemetlen a kapu előtti várakozás. A megérkezés élménye már akkor megvan, amikor betették a lábukat Miskolcra. Ezt követően már minden egyes újabb lépés a történet része, boldog, szabad pillanat.

efott_140715ml_7.jpg
Az Egyetemváros keddtől már nem Egyetemváros. Fesztiválvárossá vált a maga 8 színpadával, gasztrofalujával, 160 fellépőjével, hozzávetőleg 100 civil szervezetével – illetve nem szabad elfelejteni a 150 dolgozót, s a még több hallgatói segéderőt, akik mind, egy emberként dolgoznak azért, hogy a miskolctapolcai, a miskolci, az egyetemvárosi EFOTT a legemlékezetesebb találkozás legyen.

A nulladik nap a Tankcsapda 25 keresztségre hallgatott. A zenekar már kora délután meg is érkezett. Interjút adtak, dedikáltak, rajongókkal beszélgettek, a Miskolci Jegesmedvékkel találkoztak, akik ajándékot is vittek a „hokiőrült” zenekarnak. Szépen, észrevétlenül fogytak az órák. A Nagyszínpad működött csupán a keddi napon. Dorothy, a Zanzibár, Helland hangolta a közönséget. A sör fogyott, a nap hirtelen lebukott, és elkezdődött egy az EFOTT, a Tankcsapda, a fesztiválozók és Miskolc életében is különleges esemény – feldörrent a pirotechnika és elkezdődött Lukácsék 25. jubileumi koncertje – amiből nagyon kevés van, ezért még nagyobb becsben tartották a miskolci rajongók.

efott_2_140715ml_31.jpg
A legnépszerűbb dalok és az igazi rajongóknak kedves, ritkán hallott nóták mellett olyan dalok is voltak, amelyek a Tankcsapda indulásához köthetők. Nem volt sok átvezetés a dalok között. Nem fulladt nosztalgiázásba az este. Lukács és csapata egyszerűen „csak” egy óriási bulit csinált, amiben persze a miskolci fesztiválozók is jócskán benne voltak. A zenekar és a kordon mögött állók között kétségkívül működött a kémia. Ment az éneklés, a pogózás, és – ami még feloldatlan kérdés – a száraz idő ellenére mégis sikerült sarat találni annak, aki dögönyözni akart a koncert alatt. A sár minden fesztiválon alap, habár a szervezők mindig tesznek ellene. Az eső a nulladik nap elkerülte az EFOTT-ot, Miskolcot – reménykedve várjuk, hogy ez így is marad vasárnapig.



A nulladik nap hihetetlen érzés az EFOTT-on. Ahogy töltődik a terület emberekkel. Ahogy indul a buli, a találkozások. Ahogy a „csak szabadon” érzés hatalmába kerít mindenkit. Az ember közelít a Nagyszínpadhoz, és egy igazi, nemzetközi fesztiválon érzi magát, hiszen ott van, majd elönti a boldogság, hogy mindez itt és most történik, 30 év után újra Miskolcon.

efott_2_140715ml_12.jpg
A legszebb az egészben mégsem ez. Sokkal inkább az csal mosolyt az ember arcára, hogy ez nem csak egy buli volt, hiszen ez nem szűnik meg vasárnapig. Az EFOTT ma is ott van, holnap is ott lesz, és elhoz mindenkit, aki a tökéletes hangulathoz kell.

Szerdán például a Kiscsillagot, a Quimbyt, Fluort, aki akkusztikot tol majd, a Compact Discot, a Cloud 9+-t többek között. A Nagyszínpad mellé becsatlakozva megnyit az EFOTT többi – hét – színpada is. Az első nap pedig már egy teljes, Miskolcon töltött szabad nappá válik.

Kiss Judit
Fotó: Mocsári László



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!