Miskolc Renegades

Döntőben a Renegátok is

2014-07-14 10:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE renegades_nyiregyhaza_140712_fkcs_12.jpg

Hatalmas fölénnyel nyerte meg a Divízió II elődöntőjét a Miskolc Renegades, 44–2-re legyőzte a Nyíregyháza Tigers II-t az Ifi-pályán. A döntőben a Budapest Hurricanesszel csapnak majd össze az aranyért.



Hetek óta készült a visszavágásra a miskolci gárda, hiszen júniusban Nyíregyházán 40–32-es vereséget szenvedtek a Tigers II-től. Akkor a csoportelsőség volt a cél, most pedig bejutás a Divízió II döntőjébe.

A felkészülés látszott is a Renegades játékosain, ugyanis összeszedettebben és pontosabban játszottak, mint egy hónappal ezelőtt. A taktika is megváltozott, a hosszú passzok helyett kezdetben a folyamatos, yardról-yardra haladást részesítették előnyben. A nyíregyháziak dolgát az is nehezítette, hogy játékosuk, Troy Rice sérült volt, és nem tudta vállalni a játékot. A mérkőzés első pontjait a hazai csapat szerezte, Tóth Attila field goalja után 3–0-ra vezettek a Renegátok.

renegades_nyiregyhaza_140712_fkcs_8.jpg

Ezt követően előbb Román József, majd Lakatos Bence szerzett touchdownt, az extrákat pedig Tóth Attila értékesítette. (17–0) A második negyedben is folyamatosan rohamozott a Renegades, egy ragyogó elkapás után Huszár Gábor szerzett td-t, az extrát viszont elrontották, így safety-hez, és ezzel két ponthoz juttatva a Tigers II-t.

A második félidőben is a miskolciak kezdtek jobban, előbb ismét Román József, majd Lippai Péter szerzett touchdownt. Az extráknál most nem hibázott Tóth Attila, így a 35 pontos különbséget követően ezen a mérkőzésen is életbe lépett a mercy rule, és a játék futóórával ment tovább.

renegades_nyiregyhaza_140712_fkcs_7.jpg

Az utolsó negyedre teljesen feladták a harcot a nyíregyháziak, Phillip Hilderbrand pedig pályára küldhette a tartalékokat is. Az utolsó percekben Huszár Gábor újabb td-t, Tóth Attila pedig újabb extrát szerzett, így a mérkőzés végére 42 pontos különbség alakult ki. A mérkőzésen a Renegades védelme is remekelt: Purcsi György, Janocskó Kornél, Nagy Levente fumble recovery-t, Venczel Tibor Attila pedig Interceptiont szerzett

Végeredmény: Miskolc Renegades –Nyíregyháza Tigers II 44–2

Folytatás egy hét múlva, július 19-én, szombaton, Miskolcon: az MVSC pályáján két miskolci amerikaifoci-csapat döntőzik.

Divízió II. 13.00
Miskolc Renegades – Budapest Hurricanes II

Divízió I. 17.00
Miskolc Steelers – Újpest Bulldogs

minap.hu
fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!