Külföld

Netanjahu elrendelte a gázai szárazföldi hadműveletek előkészítését

2014-07-08 15:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elrendelte a hadsereg felkészülését az esetleges szárazföldi hadműveletekre a Gázai övezetben, a biztonsági kabinet a katonai erő fokozását kérte a hadseregtől a Hamász radikális iszlamista palesztin mozgalommal szemben – közölte az izraeli közszolgálati rádió.

„Elmenni a végsőkig” és „nem kesztyűs kézzel bánni” a Hamásszal – mondta Netanjahu a kabinet keddi, a tel-avivi katonai főhadiszálláson főtisztek részvételével megtartott rendkívüli ülése után, mert a Hamász „az eszkalációt választotta, s ezért fizetni fog”.

A kormányfő az izraeli hadművelet célját abban jelölte meg, hogy elrettentsenek a Gázai övezetből Izrael ellen irányuló további támadásoktól. A politikus figyelmeztetett arra, hogy „hosszú és erőteljes hadművelet” lesz.

A Háárec című újság szerint döntés született több ezer tartalékos mozgósításáról is, ami a hadműveletek várható szárazföldi kiterjesztését jelzi. Izrael a katonai mellett diplomáciai eszközöket is bevet, a miniszterelnök telefonon számos külföldi vezetőt felhív, hogy megindokolja Izrael lépéseit.

Izrael légitámadást hajtott végre kedd hajnalban a Gázai övezet ellen, a harci gépek több mint 50 célpontra mértek csapást, köztük lakóházakra is. Előzőleg palesztin fegyveresek rakéták tucatjaival támadták Izraelt az övezetből. Az izraeli vezérkar arra számít, hogy a lövedékek hamarosan elérhetik Tel-Avivot és Jeruzsálemet is, ezért a kormányfő türelmet kért a polgári lakosságtól. A vasúti közlekedést leállították az Askelóntól délre eső területek irányában, ott vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

Szemtanúk szerint az izraeli légicsapásokban az övezet középső részén életét vesztette a Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet katonai szárnyának egyik harcosa. Az áldozatok számáról ellentmondásos hírek láttak napvilágot, a halottak számát egy és négy közé teszik.

Kora délután újabb negyven katonai célpontot lőttek az izraeli légierő gépei, köztük egy gázai katonai irányító központot.

A Jediót Ahronót című újság értesülése szerint a Hamász nem egyezik bele a tűzszünet Izrael követelte feltételeibe, vagyis hogy „nyugalmat a nyugalomért”. A gázai palesztin szervezetek a rakétatámadások beszüntetését az övezet bojkottjának felszámolásához kötik.

Cipi Livni igazságügy-miniszter a Háárec jeruzsálemi békekonferenciáján kedd délután úgy nyilatkozott, hogy a szárazföldi hadműveletek megindítása a Hamásztól függ. Livni részt vett a biztonsági kabinet keddi ülésén, de nem árulta el, hogy a grémiumnak valóban szándékában állt-e az újabb katonai lépés. Annyit mondott, hogy ez nem az „első választásuk”, de ha szükséges, mérlegelik.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!