Külföld

Gyimes Krisztina második az evezős Henley Regattán

2014-07-06 18:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Gyimes Krisztina az előkelő második helyen végzett a világ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező evezős versenyén, az angliai Henley Regattán.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Gyimes az egypárevezősök nyolcfős mezőnyében szállt vízre, és előbb pénteken könnyedén legyőzte a hazai színeket képviselő Lizzie Polgreent, majd szombaton, az elődöntőben az olimpiai bronzérmes lengyel Julia Michalska-Plotkowiaknál is gyorsabb volt.

A vasárnapi fináléban aztán az ötkarikás bajnok, címvédő cseh Mirka Knapkova várt rá, és ő már jobbnak bizonyult a magyar evezősnél, akinek teljesítménye így is bravúrosnak nevezhető.
Gyimes Krisztina az Egyesült Államokban végzi tanulmányait, tagja a University of Southern California első női nyolcasának. A tanév befejezését és hazatérését követően néhány hete kezdte meg felkészülését egypárevezősben.

A Henley Regattát idén 175. alkalommal rendezték meg. A résztvevőknek futamonként 1 mérföld 550 yardos távolságot kellett teljesíteniük, ez 112 méterrel több, mint a sportági versenyek hagyományos, 2000 méteres távja.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!