Kultúra
Több mint 5 millió forint színházi nevelési pályázatokra
2014-07-05 14:49
Színházi nevelési programokban részt vevő szakemberek továbbképzésére idén 5,35 millió forint támogatást nyert 12 pályázó az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkárságától.
A tárca idén olyan belső továbbképzések, tréningek, workshopok megvalósítását támogatta, amelyek a színházi neveléssel, színház- vagy drámapedagógiával foglalkozó, színházban dolgozó szakemberek továbbképzését szolgálják - olvasható az államtitkárságnak az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.Az ifjúsági korosztály színházi nevelését célzó keretösszegre idén 17-en nyújtottak be pályázatot, közülük 12-en nyertek összesen 5,35 millió forintot.
A pályázatokat szakértőkből álló kuratórium értékelte, majd a Színházművészeti Bizottság javaslatát elfogadva született döntés.
A támogatási szerződéseket a nyertes szervezetekkel a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg, és a támogatás utalásáról is a szervezet gondoskodik.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.