Kultúra
Átvették díjaikat a poliHISTORY győztesei
2014-06-30 17:21
Hat helyszínen, harmincnyolc programmal és tizenegy kiállítással várták az érdeklődőket Miskolcon, a Múzeumok éjszakáján. A különleges éjszakai programfolyamhoz egy múzeumi játék is társult – a győztesek hétfőn vehették át nyereményeiket.
A Herman Ottó Múzeum központi épületében adták át hétfőn a poliHISTORY múzeumi játék győzteseinek járó nyereményeket. Pusztai Tamás múzeumigazgató elmondta, a Múzeumok éjszakáján több mint ötezer karszalagot adtak ki, ami több mint 20 ezer látogatási eseményt jelent, hiszen hat helyszínen, több tucat programmal várták az éjszakázni vágyókat.– A Múzeumok éjszakájának miskolci programjaihoz kapcsolódott egy kvízjáték is, amely Herman Ottóval foglalkozott, az emlékév kapcsán. Az utolsó polihisztor élete és munkássága volt a központi téma. A látogatók végigsétáltak a helyszíneken, s a programjainkhoz kapcsolódó kérdésekre válaszoltak. Több százan vettek részt a játékban, jó megoldás is több mint száz született – mondta Pusztai Tamás.
A száznál is több helyes megfejtés közül kisorsolták a négy legjobbat – egy fődíjas és három díjazott vehette át nyereményét.
A fődíjat, egy Szász Endre szitanyomatot – amelynek címe Flóra – a miskolci Novák Eleonóra nyerte meg. A győztes táborban van, így édesanyja vette át nyereményét.
Az első helyezett a szintén miskolci Elek Soma lett. Az ő nyereménye egy örökös belépő a Múzeumok éjszakájának miskolci programjaira – ő is táborban van, így hozzátartozója vette át a nyereményét.
A második helyezett Gabóczi Tibor lett Hernádnémetiből, egy exkluzív múzeumi ajándékkártyával lett gazdagabb, a harmadik helyezett, az Arnótról származó Kovács Richárd pedig múzeumi bérletet kapott, melyet hozzátartozója vett át.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-16 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.