Külföld
Emléktábla a II. világháborúban lengyel felkelőket segítő magyar katonáknak
2014-06-29 16:09
A Varsó melletti Kampinosi-erdőben, a mai Kampinosi Nemzeti Park területén fekvő Wiersze településen vasárnap állami és egyházi ünnepség keretében, katonai tiszteletadás mellett emléktáblát állítottak azoknak a magyar katonáknak, akik a második világháború idején ott állomásozva segítették a németek ellen harcoló lengyel felkelőket – tájékoztatta az MTI-t a varsói magyar nagykövetség.
A lengyel-magyar kétnyelvű emléktábla szövege a következő: „A 2. magyar tartalékhadtest honvédeinek, tisztjeinek és tábornokainak, akik az 1944-es varsói felkelés idején védelmezték a helyi lakosokat a német megszállókkal szemben, és segítettek a Honi Hadsereg kötelékében harcoló kampinosi partizáncsoportnak. Független Kampinosi Köztársaság Emléktanácsa”.Ünnepi szentmisét mutatott be a hazáért Kazimierz Nycz bíboros, varsói érsek, majd három emléktáblát avattak, egyet a magyar katonák tiszteletére, akik segítséget nyújtottak a földalatti lengyel Honi Hadsereg harcosainak, két másikat pedig két közeli település, Czosnów és Leszno lengyel hősi halottainak emlékére. A harcokra emlékező kiállítás is nyílt, Így született a Független Kampinosi Köztársaság címmel.
Jelen volt a Honvédelmi Minisztérium küldöttsége, benne Dankó István közigazgatási államtitkárral – aki beszédet is mondott - és Maruzs Roland alezredessel, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának vezetőjével. Részt vett az ünnepségen Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet, Szilágyi Szabolcs véderőattasé és Tischler János, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója. A magyar küldöttség megkoszorúzta a helyi lengyel hősi emlékművet.
Az emléktáblákat a katolikus templom falán helyezték el, ahol már több hasonló tábla emlékeztet a Kampinosi-erdőben az 1944. augusztus 1. és október 2. közötti varsói felkelés idején zajló harcokra. A magyar minisztériumi küldöttség beszélgetést folytatott és emlékplakettet adott át egy jelen lévő lengyel veteránnak, Tadeusz Budzinskinek, akinek az életét magyar katonák mentették meg. Emlékplakettet kapott Urszula Przymus, az emléktábla-avatást kezdeményező emléktanács elnöke és Antoni Krezlewicz czosnówi polgármester is.
1944. augusztus közepétől magyar alakulatok állomásoztak Varsó környékén. A magyarok – bár a németek szövetségesei voltak – kapcsolatokat tartottak fenn a lengyel felkelőkkel, esetenként fegyvereket is adtak nekik. Néhány magyar katona át is állt a felkelők oldalára. A magyar alakulatoknak hősi halottaik is voltak. Néhány magyar katonát a németek végeztek ki a felkelőkkel való kollaboráció címén.
Varsó környékén több magyar hadisír található, amelyeket a helybeli lengyel lakosság mind a mai napig példamutatóan gondoz.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.