Szociális

Tanévet zárt a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium

2014-06-27 17:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE romaszakkoli_evzaro_140627_ki.jpg

A félév zárásaként hallgatói házi konferenciát rendezett pénteken a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium a Miskolci Egyetemen, melyen a több mint 20 hallgató mellett mentoraik és szülők is részt vettek. A többségében cigány származású fiatalok egyetemi és szakkollégiumi tanulmányaikhoz kapcsolódó tudományos előadásokat tartottak, műszaki, jogi és bölcsészettudományi témákban is.

Mint ismert, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium része annak a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatnak, melyet még 2011-ben alapítottak a magyarországi történelmi egyházak, valamint az akkori társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Balog Zoltán. A hálózat s tagjai arra vállalkoztak, hogy a cigány közösséghez tartozó fiatalok felsőoktatási képzését segítik, és tehetséggondozó képzést nyújtanak magyarországi cigány fiatalok számára. Debrecenben a reformátusok, Nyíregyházán az evangélikusok, Budapesten a jezsuiták, Szegeden a római katolikusok, Miskolcon pedig a görög katolikusok fenntartásában működik roma szakkollégium.

romaszakkoli_evzaro_140627_ki_7.jpg

A miskolci intézmény második alkalommal rendezte meg a „Mi magunk, saját magunkért” című házi konferenciát, mellyel egyben a 2013-14-es tanévet is zárták a hallgatók. Mint Csorba Mónika projektasszisztens érdeklődésünkre elmondta, a szakkollégisták minden félévben készülnek valamivel, legyen az akár egy beadandó dolgozat, akár előadás anyaga, melyet aztán a záró konferencia során társaikkal, a mentorokkal és a szülőkkel is ismertetnek. A tárgyi tudás bővítése mellett fontos azonban – tette hozzá a projektasszisztens –, hogy a hallgatókat hozzászoktassák a szélesebb nyilvánosság előtti előadáshoz, szakterületük képviseletéhez.

A négy szekcióban elhangzott több mint 20 előadás a tudományterületek széles spektrumát ölelte fel, hiszen többek között szó esett a cigányzenéről és a magyar nótáról, a roma értelmiséggé válás kapcsolathálózati jellemzőiről csakúgy, mint például a gulágról, a világ energiafelhasználásának alakulásáról, vagy éppen a passzívházakról. A Miskolci Egyetem karai közül tehát csaknem mind képviseltette magát a konferencián a roma szakkollégium hallgatói által.

romaszakkoli_evzaro_140627_ki_8.jpg

Csorba Mónikától megtudtuk azt is, hogy programok sokaságával igyekeznek segíteni a szakkollégium felsőoktatásban tanuló hallgatóiból álló közösségét, olyan feltételeket és környezetet teremtve számukra, amelyben a tagok magas szinten végezhetik tanulmányaikat. Az egyéni előrehaladást mentori rendszer segíti, de a hallgatók gyakran vesznek részt műhelymunkákban, biztosítanak számukra nyelvtanulási lehetőséget is, illetve az ún. spirituális modulban vallásról, egyházról beszélgethetnek.

K. I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-26 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!